Támogatás
Támogatás
Támogatás

Nocsak! Kinevezték Ódor Lajost, Szlovákia első magyar miniszterelnökét

0 megjegyzések
Facebook

Ódor Lajos megkapta kormányfői megbízását a szlovák köztársasági elnöktől. A magyar nemzetiségű közgazdász a szlovák nemzeti bank magyar nemzetiségű alelnöke volt eddig.

Čaputová államfő az új kormány kinevezését követő beszédében arról beszélt, a hivatalnokkormánynak az egyik legfontosabb feladata az uniós helyreállítási alap forrásainak lehívása. További kiemelt feladatként említette az infláció elleni küzdelmet – írja a felvidéki Új Szó.

Ódor megköszönte a bizalmat.

„Mindent megteszünk, hogy az országot a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére előre mozdítsuk”

– jelentette ki arra utalva, hogy az előre hozott parlamenti választásig fogják irányítani Szlovákiát.

A kabinetben Ódoron túl két magyar miniszter is ül majd: a beruházásokért, regionális fejlesztésért és informatikáért felelős miniszter Balík Péter, míg a pénzügyminiszter Horváth Mihály lesz.

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Facebook

HÍRLEVÉL

Itt kérd a tájékoztatónkat!

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.