in , ,

Niedermüller tönkretette Erzsébetvárost – Elszabadult a bűnözés!

Ketyegő csomag

 

Megelégelve az Erzsébetvárosban tapasztalható alvilági állapotokat (garázdaság, drogkereskedelem, prostitúció stb.), Niedermüller Péter, a kerület DK-s polgármestere nemrégiben tárgyalásokat kezdeményezett rendőrségi vezetőkkel. Mint közösségi oldalán írja, a főkapitány azonmód elrendelte a fokozott rendőri jelenlétet a területen, „ezentúl rendszeresen lesznek váratlan és átfogó ellenőrzések, hogy az itt lakók mindenkor és mindenütt biztonságban érezhessék magukat”. Mielőtt kritikával illetnénk a bitcoinbányászattal is foglalkozó kerületvezetőt, miért csak most, két és fél évvel a trónra kerülése után, másfél hónappal a választás előtt tekint körbe elvadult régióján, ugorjunk vissza néhány esztendőt!

 

„Nem indulok az önkormányzati választásokon, mert nincs ilyen típusú tapasztalatom, nem csinálok magamból bohócot!” – nyilatkozta még 2019 márciusában a Gyurcsány-párti gondolkodó. De aztán mégis elindult, sőt győzedelmeskedett… Programbeszédének egyik kulcsmondata így hangzott: „Első dolgom lesz bevezetni a (csehók, romkocsmák) éjféli zárását.” Tényleg ezt mondta.

Ehhez képest egy másik javaslatcsomagjában már az állt, hogy éjfél után is nyitva tarthatnak ezen üzemegységek (csupán „fokozottan ügyelniük kell a zajkibocsátásra, a tisztaságra, az utcai alkoholfogyasztás megakadályozására stb.”). Egyebek mellett ez utóbbi „javaslatcsomag” eredményeként szökkent szárba a helyi alvilág. Ketyegett a csomag.

Polgármester úr munkásságáról nekem valamiért Gyurcsány Ferenc hajdani veretes szózata jut eszembe: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

Add tovább!

Folytatódik a nyugati propaganda – Amerikai ENSZ-nagykövet: Oroszország célzott kivégzésekre, emberrablásokra és kínzásokra készülhet

Márki-Zay kampánya teljesen besz@rt – Saját választói is elfordulnak tőle – Sokan a kisebb balos pártokra készülnek szavazni