in

NICSAK – „Csóróországban” 65 százalékkal több új lakást adtak át az első negyedévben, mint tavaly

Bár az ellenzék és az ellenzéki tüntetők szerint mély-szegénység van

Bár az ellenzék és az ellenzéki tüntetők szerint mély-szegénység van Magyarországon, ahonnan mindenki csak menekül, a gazdasági adatok nem ezt mutatják.

Néhány napja az új autó eladások számának jelentős megugrásáról szóltak a hírek, most pedig az egyik ingatlan portál szakértőjétől tudhattuk meg, hogy az idei évben, pedig még a felénél sem járunk, 65 százalékkal több lakást adtak el  mint tavaly az év első negyedében. 

Mintegy 65 százalékkal több új lakást adtak át az első negyedévben, mint a tavalyi hasonló időszakban – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági tanácsadója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő arra számít, hogy a bővülés megmarad a következő két évben is, még akkor is, ha nem 60 százalék körüli lesz, mert nagyon sok beruházás van folyamatban.

Hozzátette, a beruházásokat igyekeznek még 2020 előtt befejezni, hiszen addig van érvényben az 5 százalékos kedvezményes lakásáfa.  “Tíz év múlva erre a 2016-tól 2020-ig tartó periódusra egy lakásépítési bumm-ként fognak visszatekinteni az emberek, ami jelentős vérfrissítést eredményez a használt lakások állományában is” – fogalmazott a szakértő.

MTI, Vezető kép: civilhetes.net

(forrás:pestisracok.hu)

A keresztény politika védelmében – Fiatal egyetemista levele a PestiSrácoknak

Brüsszeli agyhalál – „Aki a marxizmust élteti, az tagadja a demokráciát”