Támogatás
szombat, március 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Nézzenek oda: román kiállás a magyarok mellett – A román elnök bízik benne, hogy Magyarország és Brüsszel megtalálja a legjobb megoldást az uniós pénzekről

0 megjegyzések 1 megtekintés

Klaus Iohannis román államfő a Novák Katalin magyar államfővel való találkozóján úgy fogalmazott:

másrészt európai viszonylatban reményeimnek adnék hangot, hogy az európai intézmények és Magyarország között zajló párbeszédben a legjobb és legmegfelelőbb megoldások születnek”.

Novák Katalin szerdán Bukarestben arról beszélt, a magyar-román kapcsolatoknak működnie kell és a létező feszültségeket csökkenteni kell, de a legfontosabb, hogy tudjunk beszélni egymással minderről – számol be az Origo.

Mindkét fél egyetértett abban, hogy a nemzeti kisebbségeknek a szülőföldjükön kell boldogulniuk. Legutóbb tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.