Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Ősztől korszerű kollégium várja az Óbudai Egyetem hallgatóit

0 megjegyzések 7 megtekintés

Elkészült az Óbudai Egyetemhez tartozó Kandó Kálmán kollégium felújítása, amely szeptembertől több mint 400 hallgatónak biztosít modern, európai színvonalú szálláshelyet. A Bécsi úton lévő, 8000 négyzetméteres kollégium rekonstrukciója 3,4 milliárd forintos kormányzati támogatással valósult meg.

 

A 2007-ben bezárt kollégium felújításának első üteme 2017 október végén kezdődött el, a másfél évig tartó beruházás kivitelezését a Laterex Zrt. végezte.

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a kollégiumi rész a második emelettől kezdődően öt emeletet foglal majd el összesen 153 szobával. Az egy-, két- és háromágyas modern, új berendezésű szobák, saját fürdőszobával és kis teakonyhával is rendelkeznek majd. Minden szinten létesítenek közösségi tereket: tanulószobákat, konyhát és vasaló helyiséget.

Mozihelyiséget és konditermet is kap a kollégium

A projekt során teljesen korszerűsítették a hétemeletes épületet, az épület teljes hőszigetelése, energetikai korszerűsítése és a homlokzat burkolását elvégezték 2400 négyzetméteren. Kicserélték az épület összes nyílászáróját (237 darab) és csaknem 1000 négyzetméternyi üvegezett homlokzatot kapott az épület. A földszinten pedig kiszolgálóhelyiségeket, büfét, konditermet és 100 férőhelyes kerékpártárolót alakítottak ki. Az épület első emeletén helyet kaptak:

  • az oktatói szobák,
  • az egyetemi hallgatói önkormányzat irodái,
  • egy közösségi tér, amely 400 hallgató befogadására alkalmas,
  • valamint egy 50 fős oktatási egység a Neumann János Informatikai Kar számára.

A projekt során az épület teljes akadálymentesítését is elvégezték, valamint baba-mama szobákat és mozihelyiséget is kialakítottak.

A kollégium hivatalos átadása a szeptemberi tanévkezdés előtt, augusztusban várható. Ekkorra megtörténik az épület teljes berendezése és felszerelése, így az őszi félévet már a felújított épületben kezdhetik meg a hallgatók.

(magyarepitok.hu, Almási Krisztina)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.