in ,

Nem megy sehova a gyáva – Mégsem emigrál a klubrádiós Dési János, szerinte félreértelmezték a szavait

Belső emigrációra gondolt a műsorvezető, árulta el a Media1 megkeresésére.

Mindenszo.hu kommentár: nem mentek ti sehova! Csak a pofátok nagy! Csak a pofátok jár! Gyávák vagytok, és hazudtok most is, nem mentek ti sehova! Nem is akartok. Jó nektek itt, Magyarországon. Béke van és biztonság.

 

 


Sokaktól kapott aggódó üzeneteket a Media1, miután Dési János egy időre eltűnt a Klubrádióból, majd felolvasta az „Elhagyom Magyarországot. Agyő!” című írását a rádióban, írja a portál. A Media1 erre megkérdezte Dési Jánost, van-e oka aggódniuk a kedvelőinek, tényleg emigrációba vonul-e.

„Április elején érett meg bennem az elhatározás, hogy elhagyom Magyarországot.
Az okokat itt most nem fogom hosszan sorolni, mert minek. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Egy erős fél évszázadot fektettem ebbe a történetbe – akadtak szebb pillanatok, kellemes évek, de az arány egyre inkább eltolódott. És amikor már nem tudtam őszintén örülni egy Felcsút–Gyirmót örökrangadónak sem, akkor úgy döntöttem, hogy agyő” – többek között e mondatainak a Hetes Stúdió című műsorban történő elhangzása, majd írásban, a klubradio.hu-n történő megjelenése után többen is úgy hitték, hogy Dési János emigrál Magyarországról a negyedik kétharmad után, írják.

Többen is írtak a Media1-nek, kérdezzék meg, valóban távozik-e a Klubrádió műsorait vezető Dési, aki egyébként hetek óta nem volt hallható a Klubrádióban az iménti mondatok elhangzása előtt, pedig még a választások idején ő vezette a Klubrádió választási műsorát is.

Félreértelmezés?

Olvasóik kérésére a Media1 megkérdezte Dési Jánost, hogy tényleg emigrál-e. Dési azt üzente azoknak, akik a rádióban is elhangzott szavait esetleg így értelmezték, hogy csupán egy jegyzetről van szó. Azt mondta, egyfajta „belső emigrációra” gondolt, ami a szöveg végén ki is derül: „tehát van emigráció, de mégsem teljesen olyan. Szóval igyekszem minél több időt máshol és máshogy tölteni, de fizikai valómban azért itt is leszek” – írta Dési a Media1-nek. A műsorvezető hozzátette azt is, hogy az elmúlt egy hónapban szabadságon volt.

Mostantól azonban, belső emigráció ide vagy oda, de újra hallhatják őt, akik szeretnék,
írják. Dési azt javasolta, akik félreértelmezték szavait, hallgassák vagy olvassák el újra a szöveget

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Nesztek szlovének balliberális kormány! Megszünteti az árstopot Szlovénia új balliberális kormánya

Bohár Dani: egy rövid történet, hogy mi lett volna, ha a baloldal nyeri a választásokat