in ,

Nem kellett sokat várni, máris mosdatásba kezdtek a balliberálisok Gothár Péter ügyében

„Ködös ügy”, „Borkai”, „a nép cirkuszt akar” satöbbi.

Nem kellett olvasgatnom sokat, a 24.hu-n egyperces görgetés után rá is találtam hazánk egyik legnagyobb feministájának cikkére. Karafiáth Orsolya írásának már a címe is gyönyörű: „Gothárral is csak a lincselés megy”. Több sem kellett, gyorsan rá is kattintottam. Pár sor után rájöttem, most sem csalódtam a baloldalban, bár kicsit unom már, hogy ennyire kiszámíthatóak.

Érdemes egyébként elolvasni az egész cikket, de aki inkább nem vállalja – amit teljesen megértek – annak kiszedtem a legjobb részeket.

Karafiáth leírja: most, hogy ez az új zaklatási ügy nyilvánosságra került rémülettel tapasztalja, hogy micsoda lincselés megy a közösségi oldalon, miközben döhüdt publicisztikák jelennek meg, és milyen dolog az már, hogy az emberek csámcsognak a pletykákon. Elképesztő…

Ezek után jön az egyik kedvenc részem: mint írja, „Gothár Péter kapcsán egyelőre ködös a kép”. Igaz, hogy maga a rendező vallotta be „erkölcsileg elfogadhatatlan” módú közeledését, dehát persze ez még semmit sem jelent. Nyilván, ha Gothár csak rámosolygott volna a kolleganőjére, akkor nem valószínű, hogy hivatalos közlemény kiadására kényszerült volna a színház. De persze lehet, hogy csak én vagyok naiv.

Karafiáth szerint Gothár ügyét csak azért kapta fel a közvélemény, mert a „nép cirkuszt akar”.

De a legjobb rész csak most kezdődik. Karafiáth Orsolya idézi Gulyás Gergelyt, aki elmondta: súlyos bűncselekményről van szó.

Az ügyet ki kell vizsgálni, a balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalják, hogy a legérzékenyebb kérdésben a szavak és a tettek szemben állnak egymással, hiszen egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet

– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

És akkor jön Borkai. Karafiáth jó balliberális gyűlöletkeltő mondjára leírja. „Hát elfelejtettük? Ő csak megbotlott. Hogy megsértette először a prostituáltak emberi méltóságát már pusztán azzal, hogy megvásárolta a szolgáltatásukat, azaz őket (a sajtó egy része pedig hangosan és lelkesen prostizik közben, totálisan negligálva, hogy az esetükben is emberi lényekről van szó). Aztán pedig a saját családját is magával rántotta a mocsokba a fészbukra (sic!) kitett közös fotókkal; mutatva, hogy nekik ezt is be kell nyelniük, ez a jólét ára, kislányok, kint kell legyen a mosolyba merevedett arcotok a megbocsátó közös fényképeken” – írja a feminista cikkíró. Oké, amellett, hogy totál összezavart a prostis szövegével – hiszen, aki eladja magát, az ne csodálkozzon, hogy meg is veszik -, teljesen félreérti a Borkai-ügyet.

Borkai Zsolt tette, amit tett. Erkölcstelen, családját megalázó módon viselkedett. De nem szabad elfelelejteni, hogy kampányhajrá volt, nem tehetett mást, csak úgy reagálhatott. ahogyan reagált. De Borkai megfizetett a lépéseiért. Bevallotta mit tett, kilépett a pártból, ráadásul le is mondott. Így Győr egy új választáson tiszta lappal kezdhet. Ordas hazugság lenne azt állítani, hogy a Fidesz szerint Borkai csak „megbotlott”.

Aki ilyesmit tesz, megkell fizetnie érte. Ha prostizol, a poltikai karrierednek annyi. Ha bevallottan (!) szexuálisan zaklatod a kolleganődet, akkor számolnod kell a következményekkel, legyél akár balos, akár jobbos. Ti kezdtétek a metoo-t, hát megkaptátok!

(Zelenka Dóra, 888.hu)

Oszd meg másokkal is!

Hoppá! Gyurcsány Ferenc politikus társa zsarolta Borkait a videóval – Videó

Szabó Tímea arra sem méltó, hogy bekösse Trócsányi László cipőjét