Támogatás
vasárnap, április 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem fog örülni a hírnek az ellenzék – Megkétszereződtek a családtámogatások

0 megjegyzések 2 megtekintés

Megkétszereződtek a családtámogatások

 

A családok támogatására fordítandó költségvetési összeget 2010–2018 között több mint a kétszeresére, 960 mil­liárd forintról 1929 milliárd forintra növeltük. A ráfordítások mértéke a bruttó hazai termék arányában 2018-ra 4,8 százalékra nő – áll Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jobbikos képviselők kérdésére a minap írt válaszában.

Az Országgyűlés honlapján elérhető dokumentum szerint az összes ráfordításon belül a közvetlenül a gyermekvállaláshoz kötött pénzbeli családtámogatási ellátások és kedvezmények összege nyolc év alatt 611 milliárd forintról 957 milliárdra, vagyis több mint másfélszeresére nőtt.

Fotó: Havran Zoltán

Rétvári Bence: Továbbra is segítjük az otthonteremtést

Rétvári Bence a munkahelyvédelmi akcióról azt írta, hogy tavaly 37 ezer kisgyermekes szülő után igényelték a munkáltatók 9,6 milliárd forint összegben. Felidézte, hogy 2012-től a kisgyermekes szülők gyermekük hároméves koráig jogosultak részmunkaidőben dolgozni munkahelyükön, 2015 óta pedig a három- vagy többgyermekes anyák ezzel a lehetőséggel már a legkisebb utód ötéves koráig élhetnek, ami mintegy 14 ezer szülőt érint kedvezően. Az intézkedések hatására a 15–64 éves nők foglalkoztatási mutatója az idén május–júliusban 61,2 százalék volt, holott 2010 azonos időszakában nem érte még el az 50 százalékot.

Rétvári megjegyezte, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az otthonteremtés segítésére, 2018-tól pedig a csok mellé felvehető tízmillió forintos hitelből is átvállal egy-egymillió forintot az állam harmadik vagy további gyermek születése esetén.

Korábbi közlés szerint a csok 2015. júliusi bevezetése óta idén szep­temberig csaknem 60 ezer család vette igénybe a támogatást 162 mil­liárd forint összegben.

Jelenleg a kiskorú gyermeket nevelő családok túlnyomó többsége igénybe tudja venni a családi adó- és járulékkedvezményt. Rétvári szerint az intézkedés révén évről évre több pénz marad a családoknál: idén 277 milliárd forint, a jövő évi előirányzat pedig 316 milliárd forint. Jövőre a kétgyermekesek havi kedvezménye 30 ezerről 35 ezer forintra nő. Folytatódnak a bölcsődefejlesztések is, és a bölcsődei ellátás csaknem 37 mil­liárd forint állami támogatást fog kapni.

(Pintér Balázs, magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.