in

Nekik csengettek – Ütött a szcientológusok órája: végre rájuk szállt a NAV

Zár alá is vették az irodájukat.

Ütött a szcientológusok órája: végre rájuk szállt a NAV

 

A földhivatali bejegyzésből kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal zár alá vette a szcientológusok Váci úti birodalmának központját. A rendőrség tavaly ősszel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kezdeményezésére házkutatást tartott a világ egyik legnagyobb kamuegyházánál, mert a csak „vallási egyesületként” bejegyzett csoport a gyanú szerint súlyosan megsértette tagjai és a velük kapcsolatban állók információs önrendelkezéséhez való jogát.

Fotó: Róka László

A budapesti főhadiszálláson korábban már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódott. Az NNI személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Ők azután nyomoztak, hogy több bejelentés is érkezett hozzájuk magánszemélyektől, akik korábban az „egyház” tagjai voltak, vagy egyéb más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert szektariánus csoportosulással – írja a hirado.hu, amely bejutott az irodába a házkutatás után. Beszámolójuk szerint épp azt kínálgatták a kollégájuknak, ami miatt a NAIH is vizsgálódik: a kérdőíves kikérdezést, melynek során felmérik, a kitöltőnek mennyire van szüksége a szcientológia gyámságára.

A hatóságok azt gyanítják, hogy az egyház páros lábbal tiporta a jogszabályokat, mikor személyes adatokat gyűjtöttek a tagokról és a szabályokat sértve tárolták azokat. Ezt erősíti, hogy egykori tagok elmondásai és az elmúlt években a szervezet belső működéséről napvilágra került információk szerint a hatóságok vizsgálata egyáltalán nem tűnik megalapozatlannak. A szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásként értékelik a rendőrségi akciót.

hirado.hu szerint a kamuegyház állítólag az auditálások során méri fel, hogy a belépőknek és a tagoknak az életük során hány és milyen jellegű szexuális kapcsolataik voltak, de név szerint is rákérdeznek a partnerekre. Többek között azt is felmérik, hogy volt-e korábban homoszexuális viszonyuk, és ha igen, akkor kivel. Ezáltal olyan személyek adataihoz is hozzájuthattak, akik sosem álltak viszonyban velük és semmilyen kapcsolatuk nincs a szcientológiával. A meghallgatásokat sokszor videó- és hangformátumban is rögzítették. Ezen a területen már erősen összeér a szervezet üzleti érdeke és a kiszolgáltatott emberből kinyerhető információ: ha egy tag az audit során elmondja, hogy korábban például adót csalt, akkor a vallomástevőt arra kötelezik, az államtól elcsalt pénzeket hozzájuk fizesse be, mivel azzal jóváteheti bűneit.
(Bokor Gábor, 888.hu)

Hoppá! Pörög a gazdaság – Felfuthat a kollégiumok építése

„A​ ​bombatölcsérekből lett a temető” – Imre atya hat évtizeden át hallgatott az 56-os kiállásáról (PS-interjú!)