Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

Naponta bedőlnek a libsi médiának Balázsék a Rádió 1-en – Direkt csinálják, vagy tényleg ilyen hülyék?

a
0 komment 1 megtekintés

Balázsék szinte naponta felszállnak a szopórollerre, amit vagy direkt csinálnak, és a hazugság a lételemük, vagy annyira elvakultan Orbánfóbiások, hogy már minden kis fake – news-ba belecsimpaszkodnak.

Csak két ügy az elmúlt 2 napból:

 

  1. A 444 lehozta, hogy „Trump bunkó”, mert Japánban úgy etet aranyhalakat, hogy az egész tál halkaját rögtön beleönti a tóba. A 444 kivágta azt a részt a jelenetből, amikor a japán miniszter ugyanígy tesz! És ő is beleönti a tál tartalmát a tóba. Tehát a 444 manipulált, tehát hazudott. Ezt a FAKE NEWS-t a rádióban Balázsék elővették, amire szerkesztőségünk sms-ben azonnal reagált, amit természetesen nem olvastak be, de a videót elővették, megnézték, mi el is küldtük nekik az eredeti linket, a teljes felvételt, és a rádiós műsorvezető Sebestyén Balázs ELKUSSOLT!  Ezt követően EGYETLEN szót sem említettek „Trump bunkóságáról”. Pedig tovább szerettek volna élcelődni rajta, ehelyett témát váltottak.
  2. A rokkant parkolós apuka esete:  a lényeg, hogy állítólag egy rokkant parkoló kártyával rendelkező apukát előállítottak, és durván bántak vele…stb.stb….lehozta a liberális média a teljes sivalkodást. Csak a nyilvánosságot nem vállalta valamilyen oknál fogva az illető a Balázsék műsorban. Érdekes, mi? Aztán robbant a bomba: A Zsaruellátó magazin a facebookon szépen lehozta az okfejtést, hogy ez az egész ismét egy KAMU!

Szóval kedves BALÁZSÉK:
A rokkant parkolós ügyért titeket a Rendőrség simán beperelhet, és úgy beszopnátok a sztorit, mint annak a rendje. Pl. hitelrontás..stb.stb. De nem fogtok kapni a pofátokba egyetlen pert sem, ezért Ti tovább hazudozhattok, nap mint nap, mindezt Andy Vajna kormánybiztos rádiójában.

Nem sül le a pofátokról a bőr, hogy a „fészekbe szartok?”

Szégyen, amit műveltek!

A Mindenszo.hu szerkesztő Csapata

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.