A várakozások szerint Magyarországon is minden harmadik ember vásárolni fog, a webáruházak forgalma akár a szokásos háromszorosára is nőhet. Csak a CIB Banknál tavaly ezen az egy napon az online forgalom elérte a 234,2 millió forintot. Hazánkban 2004-ben tartották meg először – a mostaninál még sokkal kisebb népszerűséggel – a ma már itthon is sokak által várt akciós bevásárlónapot, amit néhány cég a múlt pénteken tartott, de a többség mára időzített.
A kereskedelem teljes forgalma a tavalyi 9600 milliárd forint után idén már 10 300 milliárd forint körül alakul – közölte tegnap az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára egy konferencián. Vámos György elmondta, 30 ezerrel kevesebb üzlet van ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt. Főként a kisboltok térvesztése folyamatos, igaz, Magyarországon van az egyik legelaprózottabb üzlethálózat Európában – jegyezte meg, hozzátéve, a munkaerőhiány nem ebben az ágazatban a legsúlyosabb.
Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ennek kapcsán úgy fogalmazott, a legértékesebb munkaerő-tartalékot az 50 év felettiek és a nyugdíjasok jelentik, akiket vissza kell vinni a munkaerőpiacra, mert alkalmazásukkal sok gond megoldható lenne. Szavai szerint a kereskedelem a leginkább élőmunka-igényes ágazat – jelenleg mintegy 540 ezer ember dolgozik a területen, és 30-40 ezer körüli a létszámhiány. Az elnök kitért arra is, hogy komoly félelmei voltak a kereskedőknek a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt, azonban ezt a többletköltséget kompenzálta a fogyasztás megugrása, az árbevétel növekedése.
Minden bizonnyal a hagyományosan erős év végi forgalom is hozzájárul majd az idei rekorderedményekhez, amit a mára meghirdetett Black Friday akció is garantál. A fekete péntekre – az adventi bevásárlási szezon nyitányaként – minden korábbinál több hagyományos és internetes kereskedő jelentkezett. Ma, illetve az előttünk álló hétvégén a CIB Bank reprezentatív kutatása szerint az internetező lakosságból minden harmadik ember vásárolni fog, a webáruházak forgalma akár a szokásos háromszorosára is nőhet. A pénzintézetnél tavaly ezen az egy napon az online forgalom elérte a 234,2 millió forintot.
A vásárlási lázban nem árt figyelni a buktatókra is. 2016-ban rengeteg internetes rendelés többhetes késéssel érkezett meg a külföldi webshopokból. Ennek egyik oka, hogy az EU-n kívülről behozott termékek vám- és áfakötelesek lehetnek, de az adminisztráción minden esetben át kell esniük. További gond az unión kívülről rendelt csomagokkal, hogy gyakran hiányos dokumentációval, valótlan értéket feltüntető számlával érkeznek, így az ellenőrzésen fennakadva megcsúszhat a kiszállításuk.
Erre a legnagyobb esély a kínai online boltokból rendelt áruk esetében van, ahol a webshopok amúgy is leterheltek a helyi Black Friday-nek megfelelő, november 11-én tartott Single’s Day miatt. Kínából tehát november végén már nem igazán érdemes rendelni karácsonyra – figyelmeztetett Bengyel Ádám, az országos csomagautomata-hálózatot üzemeltető Foxpost vezérigazgatója.
Egyre többen választanak akciós külföldi és belföldi utazásokat is. Ennek kapcsán Budapest Főváros Kormányhivatala arra figyelmeztetett, a fogyasztók legyenek körültekintőek az ajánlatokkal, ellenőrizzék a szolgáltatót.
Érdemes a kormányhivatal oldalán tájékozódni arról is, az utazásszervező rendelkezik-e kötelező vagyoni biztosítékkal.
(Thurzó Katalin, magyaridok.hu)