in ,

Nagyszerű a műsor – Ezek egymást gyepálják: gyakorlatilag lehülyézte Márki-Zayt Jakab Péter

Jakab szerint „a halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem”. De megüzente azt is, nem szeretné, ha Márki-Zay mozgalma hetedik frakcióként csatlakozhatna az ellenzéki pártok mellé.

Az Alfahírnek adott interjút Jakab Péter, a Jobbik elnöke, többek között Márki-Zay Péter fideszes nyugdíjasok halálára vonatkozó kijelentéseiről is.

„Mikorra sikerül összehangolni úgy a zenekar játékát, hogy a hallgatóság ne hallja ki a karmester, vagy az egyes zenészek játékát?

A zenészek nagyon régóta zenélnek már együtt. Megismertük egymást, az előválasztáson pedig valóban választottak az élünkre egy karmestert. Az ő feladata kiszűrni a disszonáns hangokat, és megteremteni a teljes harmóniát, hogy az ellenzék ne csak egységes legyen, de hatékony is.

De meddig várjunk? Három hónappal a választások előtt most azzal kell foglalkozni, hogy a karmester fideszes nyugdíjasok haláláról beszélt.

Hogyha az elmúlt 30 év politikáját akarnám folytatni, akkor most elkezdeném megmagyarázni, hogy ezzel miért nincs probléma. De mivel nem az elmúlt 30 év politikáját akarom folytatni, ezért nem kezdek el vállalhatatlan mondatokat megmagyarázni. Ezzel az állítással szerintem igenis probléma van.

Egészen abszurd maga a felvetés is, hogy a COVID áldozatai között milyen arányban vannak fideszes vagy ellenzéki szavazók. Politikusként két dolog érdekelhet: hogy a gyászolók minél hamarabb megnyugvást találjanak, és hogy a kormány elhibázott járványkezelése ne szedjen több áldozatot. A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem.

Ez hogy működik az ellenzéken belül? A miniszterelnök-jelölt külön kommunikációt folytat, vagy a pártelnököknek van ráhatásuk erre?

Van egy kommunikációs stáb, ami meghatározza a miniszterelnök-jelölt kommunikációját, és ennek összhangban kell lennie a közös programmal. Nagyon fontos, hogy ha egységes ellenzékről beszélünk, akkor a karmester is velünk egységesen kommunikáljon.

Megkerülte a választ. Szóval, valakinek jóvá kellett hagynia, hogy elhangozzon ez a mondat Márki-Zaytól? Vagy van önálló mozgástere a miniszterelnök-jelöltnek?

Ilyen mondatok esetében nekem nem lenne szükségem külső kontrollra, magamtól nem mondok olyat, ami összeegyeztethetetlen a keresztény értékekkel, vagy akár csak az emberséggel.”

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Agyhalál: Vénaszájú Márta is támadja a rezsicsökkentést – Neki is megadjuk a számlaszámunkat

Egy mondatban arról, hogy miért lehet ma sz*r Jakab Péternek lenni