Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, végre! Télen eltakarodhat hazánkból a Ryanair!

0 megjegyzések 25 megtekintés

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, fontos bejelentéssel érkezik hazánkba kedden a Ryanair vezére. Michael O’Leary Brüsszelben már bejelentette, hogy kivonulnak a város repülőteréről, korábban pedig már az is eldőlt, hogy Athénban is felszámolják bázisukat. Nem túl jó előjelek után érkezik tehát Budapestre. A sajtótájékoztató tényét még a Világgazdaság szúrta ki a hétvégén, bár hogy pontosan miről lesz szó, azt még most sem tudni.

Visszavonulót fújhat télre Magyarországon a Ryanair

Maga Michael O’Leary sajtótájékoztatója kapcsán sejthető, hogy „kapacitásai csökkentését vagy akár a budapesti bázis téli bezárását jelenti be az ír fapados vezére” – írja keddi cikkében az AIRportál.hu.

Mint a lap fogalmaz:

a téli kapacitáscsökkentés valójában a szokásos üzletmenet része a Ryanairnél, sőt az ír fapados évről évre a flottájának több mint 10 százalékát állítja le teljesen novembertől március végéig.”

Hozzáteszik: „a Ryanair a téli időszakra történő kivonulása és ezzel a piac átengedése a versenytársaknak nem valószínű, ugyanakkor az alacsonyabb nyereséggel üzemelő útvonalakon további, akár drasztikus járatszám-csökkentés vagy felfüggesztés várható.”

Az AIRportál.hu szerint ugyanakkor „benne van a pakliban az is, hogy Athénhoz, Brüsszelhez, vagy Zágrábhoz hasonlóan a Ryanair (ez esetben a Buzz leányvállalat) budapesti bázisának működését hibernálja télre, ami azt jelenti, hogy átszervezik a menetrendet, és a megmaradó budapesti járatokat más repterekről üzemelő gépekkel teljesítik.”

O’Leary múlt hétre már beharangozott, de az utolsó pillanatban most keddre halasztott budapesti bejelentését a Mandiner élőben tudósítja majd kedd délután fél kettőtől. Kövesse velünk a bejelentést!

 

 

(mandiner.hu)

 



 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.