Támogatás
szerda, április 16, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, tessék: választási csalás gyanúja merült fel a miskolci előválasztás kapcsán

0 megjegyzések 5 megtekintés

Újabb balhé van kitörőben a baloldali előválasztás kapcsán. Legutóbb a Jobbik kapcsán merült fel, hogy verőemberekkel inzultálják azt, aki nem az ő jelöltjüket támogatja, most pedig a DK került választási csalás gyanújába. Igaz, Gyurcsányék finomabbak: a hírek szerint ők nem erővel, hanem pénzzel próbáltak szavazatokat szerezni.

Választásicsalás-gyanús esetről írt a Magyar Narancs. A baloldali lap értesülései szerint több járművel egy negyven-ötven fős csoport jelent meg hétfő délután kettő óra körül egy baloldali előválasztási sátornál Miskolc belvárosában. A lap úgy tudja, a nagyobb csoport sorban állás közben főképp Dobrev Klára nevét emlegette favoritként, sőt jelezték, ezért kétezer forint ellentételezést ígértek nekik. A baloldali portál információi szerint a helyzet feszültté vált, ugyanis a szervezők már a szavazósátor átmeneti lezárására, illetve a rendőrség értesítésére készültek. A lap szerint végül egyikre sem került sor, mivel a csoportosan érkező társaság elhagyta a helyszínt szavazás nélkül. Helyi forrásaikra hivatkozva azt írták: vélhetően azért álltak el szándékuktól, mert nem látták garantálva, hogy helyben megkapják a voksolásért beígért összeget. Miskolc egyes számú körzetében a DK, az LMP és a Momentum által is támogatott jobbikos Szilágyi Szabolcs indul a baloldali megméretésen, akinek ellenfele az MSZP–Párbeszéd jelöltje, Simon Gábor lesz. A második számú körzetben a DK-s, de a Jobbik által is támogatott Hegedűs Andrea az egyik induló, ellenfele a szocialista Varga László, aki mögé a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is beállt.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.