Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, elmentek ti a …. – Kötelezővé tenné a gázfelhasználás csökkentését az Európai Bizottság

0 megjegyzések 12 megtekintés

Élőben jelentette be az Európai Bizottság elnöke, miért szükséges a következő időszakban a komoly spórolás és a tagállamok közötti szolidaritás. Javaslata szerint 15 százalékkal kell csökkenteniük a tagállamoknak a gázfogyasztásukat – közölte az AP News.

Ursula von der Leyen szerint elkerülhetetlen, hogy a tagállamok közösen lépjenek, hogy sikerüljön tompítani a gázhiány miatt kialakuló helyzetet. Ha arra a forgatókönyvre készülünk, hogy egyáltalán nem lesz orosz gáz, akkor egyfelől gyorsan más irányból kell beszerezni a szükségletet, illetve csökkenteni kell a gázfogyasztást – jelentette ki.

Ennek érdekében a bizottsági elnök kétlépcsős forgatókönyvet hirdetett meg.

Életbe lép tehát a vészforgatókönyv, amelynek másik eleme a szolidaritás. Mivel a tagállamok között vannak olyanok, amelyeknél roppant magas az orosz gázkitettség, ezért fontos, hogy a tagországok – szükség esetén – kisegítsék egymást

– hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

Az uniós koordináció segítségével igyekeznek majd összehangolni a tagállamok közötti energiaszolidaritást – derült ki.

A tájékoztatón megszólalt Frans Timmermans is. A holland politikus azt hangsúlyozta, hogy a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, vagyis a teljes orosz gázszállítás leállására. A bizottság alelnöke szerint is éppen ezért kell már most, a rekkenő nyári hőségben felkészülni a télre, mert ha nem lépünk időben, akkor bizony nagyon valószínű, hogy hiány lép majd fel a szükséges energiahordozókból – olvasható a Mandiner cikkében.

 

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.