Támogatás
kedd, február 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Feljelentik és lemondásra szólítják fel a közpénzzel visszaélő DK-s alpolgármestert

0 megjegyzések 22 megtekintés

Ahogyan arról portálunkon kedden este beszámoltunk, az Adatradar kiderítette: Nemes László, Pesterzsébet DK-s alpolgármestere feltehetőleg családi célokra használta fel az önkormányzattól kapott taxikártyát. Buc-Horváth Gabriella, a kerület önkormányzati képviselője a Mandinernek elmondta, a gyurcsányista alpolgármester családi vállalatként kezeli beosztását Pesterzsébeten, a mostani botránnyal kapcsolatban pedig a Fidesz feljelentést tesz még a hét folyamán.

 

 

Nemes László alpolgármesteri minőségében jogosult arra, hogy az önkormányzati taxikártyáját használva utazzon és intézzen el munkahelyi ügyeket, ám a kedden megjelent információk szerint a pesterzsébeti polgármester-helyettes családja is nagy előszeretettel vette igénybe a lehetőséget.

A XX. kerületi politikus összesen harmincháromszor rendelt taxit, és 135 730 forintot autózott el, ám kártyájával a szintén kerületi önkormányzati képviselőként dolgozó felesége is utazott, valamint a lánya, N. Dóra is használta a DK-s politikus kártyáját. Nemes László lánya a ‘19-es választások óta több mint félmillió forintot taxizott el.

Az első gondolatom az volt, hogy egy Família Kft.-t működtetnek”

– reagált portálunk megkeresésére Buc-Horváth Gabriella, a kerület kormánypárti képviselője.

A politikus szerint egyértelmű, hogy a DK-s politikus és családja közpénzzel élt vissza, ezért lemondásra szólítják fel az önkormányzatba beépült házaspárt, azt követelik, hogy Nemes az alpolgármesteri pozíció mellett az önkormányzati képviselőségről is mondjon le, vele együtt pedig Nemesné Németh Judit is távozzon.

Nemes úr úgy védekezik, hogy visszafizeti a taxizásra fordított összeget az önkormányzatnak, mondván, nem akar nyomozni, pontosan ki, mikor, mire használta a kártyáját”

– számolt be Buc-Horváth. A kormánypárti képviselő úgy látja, életszerűtlen az az érvelés is, miszerint mindig csak a családtagok rendelték nekik a taxikat,

magyarul Nemes részéről „ez nem más, mint beismerés”

– jelentette ki.

A Mandiner egy másik, kerületi ügyekre rálátó forrásától úgy értesült, hogy Szabados Ákos polgármester belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Van baj bőven, az ellenzék itt is összekapott

Lapunk úgy tudja, a mostani ügy egy újabb szög lehet az ellenzéki összefogás pesterzsébeti koporsójában, ugyanis régóta hírlik, hogy nem működik a koalíciós munka. Volt olyan MSZP-s politikus, amelyik kilépett a frakcióból, hogy így támogassa a DK-t, azaz Gyurcsányék itt is megkezdték az MSZP leszalámizását. A Demokratikus Koalíció az LMP-vel, a Jobbikkal, a Momentummal és a Párbeszéddel alkotja jelenleg a többséget az önkormányzatban.

Közös munkájukat nehezíti, hogy a rendkívüli háborús helyzet ellenére a DK még egy alpolgármesteri helyet követel, azt akarják, hogy kettő helyett három helyettese legyen a kerületvezetőnek, ezt azonban a Mandiner értesülései szerint a baloldali pártok – közülük is legnyíltabban az MSZP – ellenzik.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!


 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.