Támogatás
szerda, április 16, 2025
Támogatás
Támogatás

Most már hivatalos: Ördög Nórát nem anya szülte – Itt vannak a részletek

0 megjegyzések 84 megtekintés

Végre ez is kiderült: Ördög Nóra libernyák. 

Nem baj. Joga van hozzá. Egyébként Istenes Bence is az.

Ördög Nórában és Istenes Bencében az a közös, hogy szerintük az anya, nem nő, az apa nem férfi.

Akkor vajon ki szülte Ördög Nórát? És ki szülte Ördög Nóra gyerekeit? Mici és Vencel szülője akkor kicsoda? Mi már számos alkalommal kifejtettük, hogy a liberalizmus, meg libernyáknak lenni csupa önellentmondás, illogikus állapot.

Ördög Nóra 39 éves. Amikor ő általános iskolába járt, a biológia könyvben az volt, hogy a fiúkból apák lesznek, a nőkből pedig anyák.

Ez ma is így van. Aki kitalált hozzá az elmúlt 15 évben egyéb ősbaromságokat, azok ősbaromságok. Ettől még egy fiú férfi, egy nő, nő. Aki mást mond, az hülye, vagy beteg.

Régen a zavart elméket pszichiátriára vitték, ma úgy tűnik showműsorokban meg a közösségi médiában szerepeltetik őket. És ez baj.

Mivel Ördög Nóra kifakadt azért, mert az Alaptörvénybe bekerült, hogy a férfi apa, a nő pedig az anya, ebből egyenesen az következik, hogy Ördög Nóra ezen tétellel nem ért egyet. Akkor az is következik mindebből, hogy Ördög Nórát nem anya szülte. Csak tudnánk, micsoda.

Már készül az ilyen hülye agymosott celebekről a lista, legalább tudni fogjuk, ha látjuk őket, vagy megszólalnak, hogy melyik polcra tegyük őket. Kijöttek a fényre, és ez jó.

Innentől kezdve olyan műsort, amit Ördög Nóra vezet, soha többet az életben nem nézünk!

mindenszo.hu

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.