Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Morvai Krisztina: Érvénytelen a Sargentini-jelentés elfogadása

0 megjegyzések 2 megtekintés

Nagy fába vágta a fejszéjét Morvai Krisztina, hiszen éppen azt a mozzanatot próbálja jogi úton megfogni, amikor az Európai Parlament lerombolja a a jogállamiságot, és az önkényesen manipulált döntéshozatalt állítja a helyébe. A független EP-képviselő a tartózkodásokkal való trükközésről jelentette ki, hogy jogszerűtlen, azonban ez valószínűleg nem fogja meghatni a jogszerűtlenséghez szándékosan folyamodó jogféltőket.

 

A Sargentini-jelentés elbukott – Sorosék írhatják az újat! Nincs meg a kétharmad

– jelentette ki Morvai Krisztina a felszólalásában. A képviselő azzal érvelt, hogy óriási különbség van a „tartózkodás” szavazat mint a képviselő érdemi megnyilatkozása és a „nem szavazás” között.

A matematikai logika alapján az egyszerű többséggel érvényes szavazatok esetében a „tartózkodás” az érdemi döntésbe „nem számíthat bele”, azonban a leadott szavazatok kétharmadának igen voltát igénylő szavazásoknál nagyon is számít az a tény, hogy a „tartózkodás” szavazattal a képviselő érdemi szavazatot adott le, tehát nem hagyható figyelmen kívül. A „nem szavazás” jelenti azt, hogy a képviselő úgy döntött, nem ad le szavazatot az adott kérdésben.

 

(forrás:pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.