in ,

Milyen pánikkormányzás? Már több mint egymillió ember megkapta a koronavírus elleni oltást Magyarországon – Videó

Ezzel hazánk a beoltottság terén a második legjobban teljesítő ország az Európai Unióban – jelentette be Dömötör Csaba államtitkár.

Ezt az tette lehetővé, hogy a kormány nem hagyatkozott kizárólag a lassabban érkező brüsszeli beszerzésekre, hanem más forrásból is szerzett vakcinákat”

– tette hozzá Dömötör Csaba.
Az államtitkár köszönetet mondott a szakembereknek, akik „folyamatosan, így hétvégén is azon dolgoznak, hogy minél több magyar ember minél hamarabb megkapja a védettséget”.

A vakcina a legerősebb fegyver a kezünkben a vírus ellen, így mindenkit arra kérünk, hogy ha még nem tette meg, akkor regisztráljon”

– mondta.

Magyarország a beoltottság terén ezzel már a 2. helyen áll, hiszen az átoltottsági arány hazánkban meghaladja a 10 százalékot (10,05 százalék).

Ez több, mint az EU-s átlag (6,23 százalék) másfélszerese.

A magyar oltási sebesség pedig magabiztosan a 2,5-szerese az EU-snak, ugyanis

míg nálunk három nap alatt a lakosság 2,01 százaléka jutott vakcinához, addig az EU-ban csupán a 0,7 százaléka.
Íme a videó:

Átléptük az egymilliós határt!

Átléptük az egymilliós határt!

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2021. március 7., vasárnap

 

 

 

 

(888.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Menczer Tamás rövid véleménye Jakab ócska parlamenti színészkedéseiről

Bohár Dani megsemmisítő írása Fegyőrről: Fekete-Győr András szellemi kihívásai