in , ,

Migránsokra költi pénzünket az ENSZ?

Felemás magyar tapasztalatok

Ezek után joggal kérdezi meg az átlagember, hogy akkor mégis mire jó ez a szervezet? Az ENSZ pozitív tevékenységnek indult, alapgondolata szerint a további világégések megakadályozására alapították, valamint azért, ha az erősebb lerohanja a gyengébbet (lásd 1956), akkor a gyengébbek segítséget kapjanak. Fontos állomása volt a szervezet tevékenységének a magyar forradalom, hiszen számos hazánkfián segítettek, akik a Vörös Hadsereg és a kommunista megtorlás elől menekültek nyugatra.

Ugyanakkor ma már azt is biztosan tudjuk, hogy az ENSZ nem tett meg értünk mindent 1956-ban. Két évvel ezelőtt oldották fel a magyar kormány kérésére az erre vonatkozó titkosított dokumentumokat, melyekkel Nagy András történész kezdett foglalkozni. Ezek tanulmányozása során megállapította, hogy „az ENSZ formálisan fenntartotta a látszatot, hogy foglalkozik a magyar forradalom ügyével, de valójában nem így tett, Hammarskjöld újraválasztása előtt állt, és ehhez szüksége volt a Szovjetunió támogatására is.” Elképesztő az is, hogy milyen nagy mennyiségű ismeretanyag birtokában nem cselekedett a világszervezet.

Egyedül Povl Bang-Jensen dán diplomata azonosult a magyar üggyel, őt viszont ellehetetlenítették, sorozatosan megalázták, majd 1959 novemberének végén eltűnt, és három nap múlva, 1959. november 25-én – amikor az ENSZ közgyűlésén a magyar ügy tárgyalása volt esedékes – átlőtt halántékkal találták meg egy New York-i parkban.

(forrás: Széplaky Bálint, magyarforum.hu)

A NŐK ÉS NÉMETORSZÁG – Az iszlamizáció és az erőszakos migránsok miatt tüntetnek a német nők

Hidvéghi Balázs: „A Fidesz harcolni fog az ENSZ migrációs csomagja ellen”