in ,

Micsoda véletlen: halálos agypusztító fehérje szökött ki egy francia laborból

Öt kutatóintézet kilenc laborjában vezettek be három hónapos moratóriumot

 

Öt kutatóintézet kilenc laborjában vezettek be három hónapos moratóriumot, miután két dolgozót is halálos agyi fertőzéssel diagnosztizáltak – írja a Science Magazine. Az egyik meg nem nevezett páciens egy francia kutatóintézetben tanulmányozta a rendkívüli veszélyeket magukban hordozó, extrém módon fertőzőképes fehérjéket, a prionokat. Néhány hete diagnosztizálták nála az úgynevezett Creutzfeldt–Jakob-szindrómát.

Ez egyfajta prionfertőzés okozta, degeneratív neurológiai megbetegedés. A súlyos agybetegség leginkább a kergemarhakór emberi megfelelőjéhez hasonlítható.

A betegséggel megfertőződött egyik dolgozó esetében egyelőre nem biztos, hogy a laborban fertőződött meg. A betegség azonban meglehetősen ritka, így valószínűsíthető, hogy kísérletezés közben kapta el a kórt.

Két éve egy másik dolgozó esetében is felfedezték a fertőzést, tíz évvel az után, hogy elvágta az  ujját egy üveggel. Emiatt bekerült a fertőzés a véráramba. A nő végül belehalt a betegség szövődményeibe, ami miatt szigorításokat vezettek be a laboratóriumokban.

 

(index.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc politikai családját

Deák Dániel: joggal merül fel, hogy Dorosz Dávid külföldi érdekeket szolgál – Videó