in , ,

Miből lesz a cserebogár???? – Sorost védelmezi a Jobbik

Ezt is megértük!

Sorost védelmezi a Jobbik

Gulyás Gergely: Al Caponét is adócsalás miatt ítélték el
Elutasította a a Nemzeti Nyomozó Iroda Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő Soros György elleni feljelentését, amelyet alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt tett. Az ellenzéki párt azon állítására, miszerint mindebből az következik, hogy a kormány hazudott a Soros-tervet illetően, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: „Al Caponét is adócsalás miatt ítélték el.”

– Soros Györgynek nem a személye, hanem a terve az, amit bajnak tartunk, a terve az, ami veszélyes – reagált Gulyás Gergely arra, hogy a rendőrség elutasította a jobbikos Mirkóczki Ádám Soros elleni feljelentését, amelyet az ellenzéki párt úgy interpretált: a nyomozó hatóság szerint a tőzsdespekuláns nem jelent veszélyt az országra, a kormány pedig hazudott.

A fideszes politikus erre azt mondta: „Al Caponét is adócsalás miatt ítélték el”, tehát önmagában az, hogy egy konkrét feljelentést – amely alkotmányos rend megváltoztatására vonatkozott – a hatóság elutasított, nem jelent sokat. – Több százezer ember magyarországi befogadását szorgalmazni politikailag a legsúlyosabb bűnnek tekinthető, de büntetőjogi relevanciája ettől még nincsen – közölte Gulyás.

Fotó: Mirkó István

Mirkóczkiék veszélytelennek ítélik a spekuláns tevékenységét

Ismert: Mirkóczki október közepén alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt tett feljelentést Soros ellen. A jobbikos politikus akkor úgy fogalmazott: „Amennyiben a rendőrség mégsem rendeli el a nyomozást, a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is papírja lesz arról, hogy amit tesznek, az egy hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság.” A rendőrségi határozat után egyébként Mirkóczki tegnap közölte: rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz azon kormánytagok és fideszes politikusok ellen, akik aktív résztvevői a Soros-tervvel kapcsolatos társadalmi agymosásnak.

Az Index és több balliberális portál a Magyar Nemzet híradása nyomán megállapította: a rendőrség határozatban ismerte el, hogy Soros nem jelent veszélyt az országra. Az ellenzéki sajtó szerint ugyanis az a tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem indított eljárást, lényegében egyet jelent a Soros-terv létezésének cáfolatával. Holott a döntés alapján csak annyi jelenthető ki nagy bizonyossággal, hogy a tőzsdespekuláns nem készül fegyveres szabadcsapatok élén átvenni a hatalmat Budapesten.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban azt mondta, Mirkóczki zseniális csapdát állított, hiszen ha a rendőrség nem indít nyomozást Soros György ellen, akkor lehull a lepel, és világossá válik, hogy a kormány alaptalanul riogatja az embereket, tehát hazudik.

A valóság azonban az, hogy a Jobbik próbálta meg átverni az embereket, hiszen az új büntető törvénykönyv 254. és 255. szakasza az erőszakos egyeduralmi törekvéseket hivatott szankcionálni. Vagyis azt, ha valaki fegyveresen készül hatalomra törni. Egyetlen kormánypárti politikus sem állította, hogy Soros valamiféle terrorszervezetet irányítana vagy igyekezne éppen most létrehozni, hogy diktatúrát építsen ki Magyarországon.

Az NNI határozata pedig nem szól másról, mint hogy a hatóságnak sincs birtokában erre utaló adat. A feljelentés elutasításában ugyanakkor közvetve megerősítik, hogy igenis létezik egyfajta Soros-terv. A Magyar Nemzet összefoglalójából kiderült, hogy a rendőrség megállapítása szerint is kirajzolódik a milliárdos írásaiból egy politikai program; Soros határozott véleményt és intézkedési javaslatokat fogalmaz meg az Európai Unió döntéshozói számára.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a fentiekre reagálva elmondta: politikai szempontból a nyilvánvalóan provokációs célokat szolgáló feljelentés igen érdekes fénytörésbe helyezi a Jobbik színeváltozását: az elvileg nemzeti alapokon álló párt ugyanazt próbálja „bebizonyítani” ezzel, mint amit a balliberális oldal, azaz azt, hogy nincs is Soros-terv. Pedig van, csak éppen úgy hívják: a nyílt társadalom eszméje.

– Az eset rávilágít arra is, hogy a nyomozó hatóságoknak is át kell értékelniük az alkotmányos rend védelmével összefüggő gyakorlatukat. Ugyanis ahogy a szuverenitáskérdés maga, eddig az állam biztonságával összefüggő büntetőjogi gondolkodás is „csak” valamilyen erőszakos, külső, más állam általi behatásra vagy az állam létét belülről veszélyeztető megmozdulásokra koncentrált – érvelt a szakember, aki szerint a 21. század elején egy állam integritására, függetlenségére azonban már nemcsak a „klasszikus” hatalmi szereplők, hanem nem állami szervek, nemzetközi NGO-hálózatok is komoly befolyással bírhatnak.

– Ráadásul a bevett gyakorlattól eltérően e szerveződések nem közvetlenül, nem erőszakosan fejtik ki tevékenységüket, hanem „puha eszközökkel”, a jogalkotás és a döntéshozatal áttételes befolyásolásával. Erre vonatkozóan a hatóságoknak figyelembe kellene venniük az Alkotmánybíróság iránymutatását, mely szerint Magyarország szuverenitása és alkotmányos önazonosságának tiszteletben tartása és védelme mindenkire nézve kötelező – vélekedett Szánthó Miklós.

(Nagy Áron – Gabay Dorka, magyaridok.hu)

Gyurcsány nem akar kormányfő lenni, ha győznek is – NEHOGY BEVEGYE EZT BÁRKI!

G. Lajos állítólag beteg – Már a kör­nye­zete sem tit­kolja, sú­lyos beteg a ma­gyar hí­res­ség