Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Mi folyik itt??? – Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy bolgár újságírónőt

0 megjegyzések 3 megtekintés

Nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró – jelentette vasárnap a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP újságíró szervezet.

 

 

A Terminal 3 jelentése szerint Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták – írja az MTI.

A meggyilkolt újságírónő, Viktorija Marinova. Fotó: Dnes.bg.

Egyelőre nem tudni, hogy Marinova meggyilkolása összefüggésben áll-e a munkájával. A televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Legutóbb a GP-gate nevű ügy feltárásán dolgozott, melyben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket több millió levával európai uniós támogatásokból. Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak” szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselője a Twitteren megdöbbenésének adott hangot a „szörnyű gyilkosság” miatt. „Sürgősen teljes körű és alapos vizsgálatra van szükség. A felelősöket el kell számoltatni” – húzta alá a francia politikus.

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.