in

Mészáros megvette, máris nyereséges – Egymilliárd forint lehet a Mátrai Erőmű idei nyeresége

A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár

A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója. Valaska József a társaság megújuló energiára épülő fejlesztési terveiről is beszélt a lapnak, a stratégiát a szeptember 19-i közgyűlés tárgyalja majd.

A vezérigazgató az interjúban elmondta, hogy a több tízmilliárdos fejlesztési elképzelések önerejének biztosítása érdekében értékesítik a visontai naperőművet, továbbá eladnak az erőmű profiljába nem illeszkedő ingatlanokat is. A saját forrás mellett pályázati forrásokra, hitelre, vagy akár nemzetközi alapok pénzére is számítanak, illetve egyes beruházásoknál az állam beszállása is szóba jöhet.

A társaság két új naperőművet létesít, összesen 40 megawattnyi kapacitással: a bükkábrányi naperőmű alapkövét szeptember 19-én teszik le, a másik erőmű Halmajugrán lesz.

Telepítenek egy biztonsági gázkazánt is az erőmű ipari parkjában lévő ügyfelek jobb ellátása érdekében, és 2021-re készülhet el egy évi 400 ezer tonna települési hulladékot (RDF) hasznosító blokk. Ez nagy kapacitásnak számít, hiszen az előrejelzések szerint akkorra Magyarországon évi 600 ezer tonna, lakossági hulladékkal kevert, másodlagos tüzelőanyag keletkezik. A tervekben szerepel az erőmű eddigi biomassza-beszállítója, a Geosol megvásárlása is.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A Teslával egy 5 megawattos száraztároló létesítésébe fogtak, valamint kialakítanak az erőmű közelében a hegyekben egy 600 megawattos, hagyományos szivattyús-tározós erőművet is”

– jelentette be Valaska József, majd hozzátette, hogy az erőmű áramtermelésében egyre nagyobb szerepe lesz a biomasszának, a napenergiának és a kevert települési hulladéknak is, mivel az új szénbánya megnyitását csak 2020-ra tervezik.

A vezérigazgató szerint a Mátrai Erőmű a beruházások megvalósításával meg kívánja őrizni azt a pozícióját, hogy Paks után a legtöbb áramot termeli, továbbá megcélozza az évi 100 milliárd forintos árbevétel mellett a 10 milliárdos nyereséget.

2030-ban is mi szeretnénk előállítani az országban fogyasztott áram 15 százalékát, ami a hazai termelés ötödét jelenti. Nem kizárt, hogy addigra már emögött egy nap-gáz-RDF-biomassza energiaforrás-összetétel áll majd”

– mondta Valaska József.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Merkel fél – Rendkívüli rendőri jelenlét közepette tüntettek Chemnitzben

Újabb támadás Németországban, 20-an késekkel támadtak egy klubra