in ,

Menczer Tamás: ne vezessék olyanok Magyarországot, akik rátámadnak a magyar emberekre

2010 előtt volt egy kormányzat, amely pontosan ugyanazt csinálta, amit a kommunisták a rendszerváltást megelőzően

 

 – 2010 előtt volt egy kormányzat, amely pontosan ugyanazt csinálta, amit a kommunisták a rendszerváltást megelőzően: gazdaságilag és morálisan tönkretették az országot, egyházellenes és nemzetellenes politikát folytattak, és folyamatosan hazudoztak a magyar emberek szemébe – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a budaörsi Nepomuki Szent János-plébániatemplom kertjében tartott megemlékezésen.

Az államtitkár elmondta: nincs olyan nagy és erős hatalom, amely a magyarok szabadság iránti vágyát le tudná győzni. Hangsúlyozta: az ’56-osok azt mondták, hogy elég az elnyomásból, a saját országunkról, a hazánkról és az életünkről újra mi akarunk dönteni és nem akarjuk, hogy mások mondják meg nekünk, miként kell élnünk. – Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse – fűzte hozzá.

Menczer Tamás arról beszélt, hogy 1956-ban példát állítottak elénk hazaszeretetből, de csak 1990-ben tudott Magyarország megszabadulni az elnyomóktól, és 2010-ben az Orbán-kormány kezdte meg az országépítő és nemzetegyesítő munkát. – Amikor az embereknek elegük lett a Gyurcsány-kormányból, a miniszterelnök azt mondta, hogy el lehet innen menni – emlékeztetett, majd hozzáfűzte: Magyarország a magyaroknak nem az ideiglenes állomáshelye, hanem a hazája. Mint mondta: a kommunista, globalista és internacionalista felfogás az, hogy bármikor bárhonnan szívfájdalom nélkül el lehet menni, hiszen a kommunisták, a globalisták és az internacionalisták tekintik az aktuális pozíciójukat ideiglenes állomáshelynek.

A KKM államtitkára arra is emlékeztetett, hogy amikor 2006-ban a magyar embereknek elegük lett, akkor hasonlóan a korábbi kommunista rendszerhez, a miniszterelnök rátámadt a magyar emberekre. Emlékeztetett: 2006. október 23-án  3658 könnyfakasztó gránátot és gumilövedéket lőttek ki, 130 ember sérült meg, a sérülések 39 százaléka fejsérülés, 11 százaléka nyaki volt; 14 szemsérülés történt, ebből négy maradandó, és egy férfi, akinek az egyik szeme már korábban is rossz volt, a jó szemét pedig kilőtték, az öngyilkosságot választotta – fűzte hozzá.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ifj. Lomnici Zoltán: nem hagyjuk, hogy az elmúlt 12 év eredményeit a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal veszélybe sodorja

Állva tapsolták Bundesmutti visszavonulását, és az őrült európai pusztítását