Megjelentek a 2022. évi nemzetközi PISA-felmérés eredményei, és ezzel rögtön kezdetét vette egy külön teszt: mennyire képesek felnőtt írástudók egy hosszú tanulmányt értelmezni, számokat összevetni és helytálló következtetéseket levonni.
Mert az például egészen biztos, hogy az 575 ponttal hasító Szingapúrhoz képest 473 pontos magyar teljesítményen továbbra sincs mit ünnepelni, cserébe jó sok mutatón lehetne s kellene bőven javítani –
ugyanakkor az is csúnyán megbukik ezen az utóteszten, aki felemelt mutatóujjal kezdi magyarázni, hogy lám, ilyen az, amikor egy kormány egyetlen nagy összeszerelő-üzemmé akarja silányítani az országot,
avagy íme, ez az eredménye annak, amikor egy oktatáspolitika célja a megfelelő számú bamba biorobot kitermelése.
Nehéz ugyanis nem észrevenni, hogy a legutóbbi felméréshez képest Magyarország az uniós tagállamok között (ha Portugália látványos visszaesése miatt is, de) egy hellyel előrébb lépett,
PISA-pontszáma pedig gyakorlatilag megfelel az aktuális német, norvég és francia eredménynek
– mondhatni bármennyire tiltakoznak, immár papírjuk is van a Németországban élő magyar szülőknek arról, hogy a végeredményt tekintve a magyarral azonos szintű oktatási rendszerbe „menekítették” gyermekeiket.
De úgy általában elcsöndesedhetnek azok is, akik a „hanyatló Nyugat” szókapcsolatra látványos és hangos röhögésben szoktak kitörni, mondván, köszönik, arrafelé továbbra is bőven jól állnak:
2018-hoz képest a magyar mínusz 8, illetve mínusz 3 ponttal szemben Belgiumtól Svédországon és Németországon át Hollandiáig matematikából 15-27 pontos, szövegértésből 14–26 pontos visszaesés tapasztalható;
utóbbi készségterületen a holland diákok a 2012 óta tartó folyamatos és egyre gyorsuló (tehát messze nem csupán Covid-specifikus) zuhanórepülés után tavaly 459 pontot értek el, ami annak fényében, hogy az igazán nem brillírozó magyar iskolások 473 pontot hoztak össze, kevéssé meggyőző eredmény (Magyarországon a 15 évesek 74 százaléka üti meg szövegértésből az alapszintet, Hollandiában 65 százalék).
Románia egyébként egységesen 428 pontot teljesített (olvasásból náluk 51 százalék ugrotta meg a minimumot), ezzel Brunei és Katar között végzett, 14 hellyel Magyarország mögött
és tizenkettővel megelőzve Bulgáriát (ahol a 15 évesek 47 százaléka érti minimálisan, amit olvas) – efölött kárörvendeni semmiképp se lenne helyénvaló, ám a szikár tény mégis rögzítendő, mielőtt valamely negyedéves GDP-eredmény miatt megint tömegek követnének el verbális harakirit, mondván, kész, számunkra már Bukarest szintje is elérhetetlen vágyálom csupán.
Hasonlóképpen elkezdhetik árnyaltabban szemlélni a világot azok, akik továbbra is minden oktatáspolitikák legeredményesebbikeként tekintenek a finnre. Noha még most is előkelő helyen szerepel a rangsorban, szövegértésből négy év alatt harminc pontot zuhant, matekból pedig (a 2006-os 548 pontjához képest) 484 pontra fejlődött vissza – ezt a lengyelek például már simán előzik, de ha minden tendencia ugyanígy maradna, a következő PISA-felmérésre már a Magyarországgal szembeni 17 pontos előnye is felszívódna.
A látványos nyugat-európai gyengélkedésre szolgálhatnak némi magyarázatként a migráns hátterű tanulók PISA-teszten elért pontszámai.
Léteznek ugyanis olyan OECD-országok, ahol a bevándorló diákok jobb eredményeket érnek el, mint a bennszülöttek – ilyenek például az Egyesült Arab Emírségek (szövegértésből átlagosan +110 pont a bevándorlók javára), továbbá Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália, mondhatni a kellően személyválogató országok. A skála másik végén találjuk Finnországot (szövegértésből mínusz 90 pont), Svédországot, de Hollandiát és Németországot is: utóbbiban az első generációs bevándorló tanulók matematikából átlagosan 398 pontot értek el, amihez képest a második generációsok 457 pontja már egész szép eredmény, különös tekintettel arra, hogy a franciáknál az első és a második generációs bevándorlók 425, illetve 438 pontja között nem látszik érdemi előrelépés. Magyarországon egyébként a bennszülöttek (értve ez alatt a külső-borsodiaktól a Belbudán felcseperedőkig mindenkit) átlagosan 474 pontot szereztek, míg a második generációs bevándorlók 499-et.
Ez megfelel egy átlag svéd vikingleszármazott matektudásának – kinek mit intézett a bevándorláspolitikája.
De akadnak a PISA-felmérésben egyéb érdekességek is társadalmi-szociális téren.
Arra a kérdésre, hogy „az elmúlt 30 napban előfordult-e, hogy nem ettél, mert nem volt rá pénz”, Romániában a diákok közel egyötöde válaszolt igennel, ráadásul mintegy 12 százalék nevezte ezt mindennapos tapasztalatának; ez rosszabb arány, mint Kolumbiában vagy Salvadorban.
Magyarországon az OECD-országok között a hetedik legjobb a helyzet: 4-5 százalék maradt valamikor éhes, legtöbbjük heti egy alkalommal. Persze, ez is sok, de például ezen a téren Svájcot előzzük.
Ettől nyilván nem lesz vidámabb a szövegértésben elért eredmény és a matekból megfigyelhető enyhe romlás, de azért vegyük jegyzőkönyvbe ezeket a számokat is arra az esetre, ha Róna Péter ismét leszögezné, hogy az ország nagyobbik fele a nyomor felé halad, sőt, jelentős része már ma is nyomorog.
Lehetne tovább sorolni a meglepő tényeket – Belgiumban például a diákok 51 százaléka jár olyan iskolába, ahol az igazgató szerint problémát jelent a tanárok nem megfelelő képzettsége, és 80 százalék jár olyanba, ahol gond a tanárhiány; de a PISA-felmérésben jelenleg Európa-bajnok Észtországban is hasonló a helyzet. (Magyarország esetében ez a két arány az OECD szerint 16, illetve 41 százalék, ami átlag alatti, nem mintha ez bárkit is feljogosítana bármiféle elégedettségre).
De megtudhatjuk azt is, hogy a bezzeg jóval színvonalasabb hollandiai iskolákba járó diákok nagyjából azonos arányban nem figyelnek matekórán a tanárra, mint a magyar tanulók:
Hollandiában, Magyarországon vagy Belgiumban az órák mindössze 16–19 százaléka mentes az efféle fegyelmezetlenségtől (sőt, Finnországban csak 13 százalékuk), míg a PISA-rangsorban kiemelkedően teljesítő Japán és Korea 15 évesei 59–60 százalékban úgy figyelnek matekórákon (is), mint a kisangyal.
Japánban a diákok 75 százaléka egyenesen arról számolt be, hogy a matektanárnak sose kell arra várnia, hogy végre csönd legyen a teremben.
Talán egyfajta keleti nyitás keretében nem ártana ezt a teljesen ingyenes bevált gyakorlatot el-, illetve visszatanulni az ázsiaiaktól. Már csak azért sem, mert ha valamikor, most könnyedén előzhetne Magyarország a kanyarban: 2018-hoz képest az OECD-országok PISA-átlaga matekból 15 ponttal, szövegértésből pedig 10 ponttal lett alacsonyabb – a matematikából javítani tudó országok között pedig az elmúlt négy évben egyetlen európai sem akadt.
(Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
