in

Megint próbálkoznak a soros-csicskák: Újra összefog Vonáékkal a Baloldal

Hódmezővásárhelyen az ellenzéki pártok egyetlen jelölt mögött sorakoztak fel

ÚJRA ÖSSZEFOG VONÁÉKKAL A BALOLDAL

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN AZ ELLENZÉKI PÁRTOK EGYETLEN JELÖLT MÖGÖTT SORAKOZTAK FEL

Az MSZP, a Jobbik és az LMP is felsorakozott a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson függetlenként induló Márki-Zay Péter mögött. Az ellenzéki pártok pedig nem indítanak ellene senkit, és Márki-Zay támogatására kérik szavazóikat, írta az Index.

A városban február 25-én tartanak időközi polgármester-választást, miután Almási István polgármester tavaly év végén elhunyt. Márki-Zay Péter a Hír TV-nek csütörtök este beszélt arról, hogy független jelöltként indul, „nem pártszínekben, nem pártprogramok mentén” kíván kampányolni és dolgozni. Elismerte ugyanakkor, hogy tárgyalt pártokhoz tartozó „magánemberekkel”, és úgy fogalmazott: „abban a reményben vállaltam, hogy a pártok nem fognak más jelöltet indítani”.

Fotó: MTI

Hegedűs Zoltánt a volt városvezető, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is támogatja

A városban régóta verhetetlen a Fidesz, Lázár János 60 százalék fölötti eredményekkel tarolt korábban, de a néhai Almási István is könnyedén, 61 százalékkal nyert 2014-ben. Ettől függetlenül beszédes, hogy másfél hónappal a parlamenti választás előtt az elvileg kormányzásra készülő, miniszterelnök-jelölteket állító pártok nem indítanak saját jelölteket egy megyei jogú városban. A Fidesz a jelenlegi alpolgármestert, Hegedűs Zoltánt indítja február 25-én.

Noha baloldali ellenzéki pártok nem győzik hangsúlyozni, hogy semmilyen körülmények között nem működnek együtt a Jobbikkal, nem a hódmezővásárhelyi az első eset, amikor ez mégis megtörténik. Legutóbb Solymáron volt hasonló ellenzéki összefogás: ott Kárpáti Zsuzsanna indult a megüresedett képviselői helyért függetlenként úgy, hogy az összes baloldali párt, az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum és a Liberálisok is beállt mögé, a Jobbik pedig nem állított ellenjelöltet.

Ennek ellenére Dalos Attilának, a Fidesz–KDNP jelöltjének adtak bizalmat a választópolgárok. Ugyanez a forgatókönyv valósult meg tavaly januárban Szentendrén, ahol végül Négyessy Katalin, a Fidesz–KDNP jelöltje nyert.
(magyaridok.hu)

Negyven éve tért haza a Szent Korona: ezrek látogatják a hétvégén a szent ereklyét

Lemondásra szólították föl a sarló-kalapáccsal poénkodó, csecsemőfejű Kész Zoltánt