Támogatás
szerda, február 12, 2025
Támogatás
Támogatás

Meghalt a kommunista TGM

0 megjegyzések 22 megtekintés

Hosszú betegség után 74 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós erdélyi származású magyar filozófus. Halálhírét a Litera jelentette be.

Az író a Kádár-rendszer föld alatti ellenzékének tagja, a rendszerváltás egyik fontos alakja, konzervatív-liberális országgyűlési képviselője, majd fokozatosan eltávolodott a pártpolitikától, és kutatóként, közíróként a nyugati marxista irodalom közkedvelt szerzője, publicistája volt.

Tamás Gáspár Miklós még tavaly októberben a Partizán vendégeként beszélt

gyógyíthatatlan betegségéről, illetve élni akarásáról és arról, hogy az Országos Onkológiai Intézetbe járt kezelésre.

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron. Az erdélyi városban, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk című kolozsvári hetilap szerkesztőjeként dolgozott, majd Magyarországra költözött. 1979 és 1982 között az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt elbocsátották. Ezt követően az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja.

1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozójának résztvevője volt. 1989-ben Budapest 14. választókerületében, az ott lemondott képviselő helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992-94 között pedig a párt Országos Tanácsa elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig a SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 2000-ben kilépett a pártból.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora volt – írja az MTI.

2002-től az ATTAC Magyarország társadalmi fórum alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; az év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010-2011-ben a Zöld Baloldal elnöke volt. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta „kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként”, amelyet 2016-ban visszaadott. 2020-ban Budapest díszpolgárává választották.

2021-ben jelent meg magyar nyelven Antitézis című kötete.

 

(magyarnemzet.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.