in

MÉG KI MERI NYITNI A SZÁJÁT? – Merkel: a migráció minden eddiginél nagyobb kihívás az EU számára

A német kancellár szerint a migráció az EU sorskérdésévé válhat.

Merkel: a migráció minden eddiginél nagyobb kihívás az EU számára

Sok kihívással nézett már szembe az Európai Unió, de a migráció több lehet ennél, akár a közösség sorsát meghatározó kérdéssé válhat”

– mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Bundestagban.

A csütörtökön kezdődő EU-csúcson és a júliusi NATO-csúcson képviselendő német álláspontról szóló beszédében hangsúlyozta, hogy az EU kétféle módon kezelheti a migráció ügyét: vagy sikerül megerősítenie, hogy a közösséget az értékei és a multilateralizmusba, a mindenkinek megfelelő megoldást a középpontba állító szemléletmódba vetett hit vezérli, vagy pedig senki sem fog többé hinni abban a rendszerben, amely erőssé tett minket.

Nem tartunk még ott, ahol szeretnénk, ezért az EU-csúcson az eredeti tervekkel szemben még nem alkotunk új, közös menekültügyi rendszert”

– jelentette ki a német kancellár.

Kiemelte: sokan kifogásolják, hogy nincs egység az EU-ban, és a közös menekültügyi rendszer három éve várat magára, de ez nem teljesen igaz, mert mindenki egyetért abban, hogy vissza kell szorítani az illegális migrációt és ha ez sikerül, államközi szerződéseket kell kötni a migráció legális lehetőségeiről.

A Németországba belépni szándékozó, máshol már regisztrált menedékkérők visszafordítása körüli, kormányon belüli vitákkal kapcsolatban megerősítette, hogy továbbra is ellenzi belügyminisztere, Horst Seehofer álláspontját, amely szerint EU-s vagy két-, illetve többoldalú megállapodások híján egyoldalú, nemzeti szintű határigazgatási szigorításokat kell bevezetni. Mint mondta, az uniós jog a német jog felett áll. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a menedékkérők nem dönthetik el, melyik tagországban nyújtják be kérelmüket.

Angela Merkel a NATO-csúcsról szólva kiemelte, hogy Németország továbbra is elkötelezett védelmi kiadásai növelése mellett és a szövetség legaktívabb tagjai között marad. Ezt jelzi az is, hogy a tervezett két új főparancsnokság közül az egyiket Németországban, Ulmban állítják fel – írja az MTI.

A tanácskozás egyik fő témájáról – NATO és Oroszország kapcsolatáról – elmondta, hogy folytatni kell a két irányt követő politikát, azaz erősíteni kell a szövetség védelmi képességét, de mindig készen kell állni a párbeszédre Moszkvával.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Ezeket biztos nem tudta Lovas Istvánról – Egy lebilincselő interjú

A hazaáruló, gazember Ujhelyi élteti a Sargentini-jelentést