Interjút adott a Blikknek a 79. születésnapjához közeledő Medgyessy Péter, aki többek között beszélt arról is, hogy van átfedés az őszödi beszéd és az ő D-209-es aktáinak kiszivárogtatói között. A volt miniszterelnök szerint nem csak a Fidesznek, hanem miniszterelnök-jelölti ellenlábasainak is érdekében állhatott a botrány.
Medgyessy az interjúban elmondta: már nem tartja a kapcsolatot Dobrev Klárával, aki miniszterelnöksége idején kampányfőnöke volt, és akiről megjegyezte: nem azonosítja teljesen Gyurcsány Ferenccel. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is: „kettejüket el sem lehet vonatkoztatni egymástól”. Gyurcsánnyal kapcsolatban pedig kijelentette: ha csalódást is okozott neki, „néhány betegségtől megmentette”.
Saját magát botcsinálta politikusnak nevezte
„Jobb embernek hittem. Mindazon események, amik 2003 végén és 2004 elején végbementek, abban a Ferinek azért volt sok szerepe” – idézte fel a távozása körüli eseményekkel kapcsolatban.
Saját magát botcsinálta politikusnak nevezte, ugyanakkor Orbán Viktor kvalitásait kiválónak tartja, a miniszterelnökkel kapcsolatban elmondta azt is:
„Nem örülök annak, amit csinál, ezt sose rejtettem véka alá, nekem más elveim vannak, máshogy gondolkodom dolgokról. De velem szemben mindig nagyon kulturáltan viselkedett, nagyon normális embernek tartom. Örülnék, ha volna egy váltás majd, csak nem nagyon tudom, hogy akik váltják, azok jobbak-e” – fogalmazott az exkormányfő.
(mandiner.hu)
Add tovább!