in ,

Máris botrány van a vasárnapi választás miatt – Hadházy beismerte: szándékosan hallgatott Bíró László még korruptabb ügyeiről

Hadházy Ákos közösségi oldalán tett bejegyzésében értékelte a szerencsi időközi választásokat.

Hadházy Ákos közösségi oldalán tett bejegyzésében értékelte a szerencsi időközi választásokat. Posztjának egyik legmeglepőbb része az volt, amikor arról beszélt, hogy vizsgálatai szerint Bíró László sokkal korruptabb volt, mint ahogyan azt a kormányközeli sajtó állította. A pártelnököket erről tájékoztatta is, de politikai érdekből a nyilvánosság elől szándékosan tartotta vissza az információkat.

A politikus írásában kiemelte, hogy korrupciós ügyei és a antiszemita megnyilvánulásai miatt Bíró László nem volt a legalkalmasabb személy arra, hogy az ellenzéki koalíció élére álljon, ahogy fogalmazott:

A jelölt személye is közrejátszott abban, hogy ma az ellenzék számára nem túl fényes eredmény született. A pártok ugyanis azt hitték, ha összefogás van, minden van, a jelölt személye egyáltalán nem is lényeges, bárkit el lehet indítani. Ha Bíró nyert volna, nemcsak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött ötven millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét.

A legérdekesebb rész viszont egyértelműen az, amikor teljesen érthetetlen módon leplezi le saját magát azzal, hogy elmondja, szándékosan nem beszélt nyilvánosan a jobbikos politikus korrupciós ügyeiről, amelyek szerinte még súlyosabbak voltak mint amiket a kormányközeli sajtó feltárt:

A kormánypropaganda ugyan csak a ki nem fizetett varrónőkről harsogott, de személyesen tájékozódtam az ügyről és emiatt azt ennél jóval súlyosabbnak tartom. A „szociális szövetkezetezés” 2014-2015-ben gyakori fideszes elkövetési mód volt és a vizsgálataim alapján ez a történet is alkalmas lett volna egy Korrupcióinfó illusztrálására. Emiatt én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam.

– vallotta be írásában a politikus.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

KDNP is megszólalt: a teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére

Pilhál – Beismerő vallomás: akár három év börtön járhat Hadházynak és az ellenzéki pártvezéreknek