Támogatás
vasárnap, április 27, 2025
Támogatás
Támogatás

Már visítanak a libernyákok: díjat kapott Bayer Zsolt

0 megjegyzések 23 megtekintés

A laudációja szerint Bayer olyan újságíró, aki „akkor szólal meg, amikor kell, és oda címzi szavait, ahova kell”.

 

 

Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája vehette át az ez évi, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten. Boros Bánk Levente, a központ igazgatója a díjátadón mondott méltatásában közölte:

Bayer Zsolt háborús időben és sorsdöntő választási évben veheti át a díjat, amikor „stabil viszonyítási pontokra és az értékekért kiálló frontharcosokra van szükség”.

Bayer Zsolt olyan újságíró, aki „akkor szólal meg, amikor kell, és oda címzi szavait, ahova kell” – fűzte hozzá.

Ismertetése szerint a díjazott nevéhez több ezer publicisztika, 26 kötet, illetve kilenc film és sorozat kötődik.

Boros Bánk Levente azt mondta, Bayer Zsolt a megszólalásaival nem támad, hanem véd, a nemzeti oldal közösségét nem megosztja, hanem összetartja, és „háborús időkben nincs is másra szükségünk”.

Bayer Zsolt a díjat megköszönve a többi között arról beszélt, hogy

kollégáktól díjat kapni, a „világ legjobb érzése”.

Szólt arról is, hogy az újságírás, azon belül pedig a publicisztika eleve értékválasztás kérdése. Egyúttal a független-objektív újságírást a legnagyobb hazugságnak nevezte, amit szerinte a nemzeti oldallal szembenállók csak azért találtak ki, hogy leplezzék, kiknek a szolgálatába állnak.

Kölcsey Ferenc szavait is idézve a publicista kijelentette, újságot írni is csak Magyarországért érdemes, majd kiemelte, ha az identitás elvész, akkor minden elvész.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója felidézte, a díjat azért alapították, hogy a minőségi és szabad, nemzeti-konzervatív sajtó kiemelkedő teljesítményeit elismerjék.

A Médianéző Központ díját tavaly Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Villányi Károly, a Mediaworks hírcentrumának főszerkesztője kapta.

(MTI)

– eddig a hír.

 

Természetesen ilyenkor jön az élcelődés, meg, hogy a „Bayer csúnyán beszél” című álszent duma, mintha nem a másik oldal O1G-zne folyton. Tehát most visítanak a libsik, és ez jó jel!

Sivalkodjatok!!!

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.