Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Magyarország nem lehet ,,Magyar” országa

0 megjegyzések 35 megtekintés

Varga Judit két órára felült a nyilvánosság boncasztalára és Hajdú Péter moderálásával élete sajnálatos magánéleti kudarcának olyan mély rétegeibe avatta be a nézőket és hallgatókat politikai oldalaktól függetlenül, aminek hatása alól még jó ideig nem lehet majd szabadulni.

Nem kívánok az ő fogadott prókátora lenni, de annyit biztosan kijelenthetek és remélek, hogy akibe csöppnyi lelkiismeret szorult, aki képes olvasni az elhangzottak vérfagyasztó igazságát és nem azzal hárít, hogy ,,Rogán” meg ,,mocskos Fidesz”, aki a családot, mint az élet értelmét adó közösségét tapasztalásból egy kicsit is ismeri és legfőképpen becsüli, az lehetetlen, hogy Magyar Péterrel a holnapi naptól kezdődően bármiben sorsközösséget vállaljon.

Akik Varga Juditnak, ennek a minden porcikájában patrióta, tiszta tekintetű, de házasságában végtelenül meghurcolt, szomorú asszonynak megkérdőjelezik őszinteségét, akik vitatják elhangzott szavainak hitelességét, azok azt gondolom, hogy nem méltóak semmilyen emberi közösség megbecsülésére. Akik a hallottak után is szentül hiszik, hogy Hajdú Péter riportalanya nem volt más, mint Rogán Antal álruhában, azok menthetetlenek.
A csőcselék löttyös indulata, a továbbra is artikulálatlanul üvöltők áporodott keserve nem Magyarország és nem Magyarország a más hátán újra és újra hatalomba törtető jelentéktelenek tiszavirág-rajzása sem.

Magyar Péter mesterinek hitt machinációiról, Jekill és Hyde arcú kettős játékáról immáron végleg lehullt a lepel. Nincs tovább mellébeszélés.
Varga Judit olyan árnyaltan és cáfolhatatlannak tűnően éles kontúrokkal festette meg volt férje riasztó önarcképét, ami után Magyar következő meghirdetett utcai demonstrációján nemhogy kormányt döntő tömegeknek, de saját magán kívül, egyetlen embernek sem volna szabad megjelennie és ha lenne önkritikája, akkor még neki sem.
Magyar Péter számára Varga Judit riportjával lezárult a politikai ,,5 perc hírnevének” egó dagasztó dáridója, helyette velünk marad marad ócska, eleddig működőképesnek hitt politikatörténeti blöffje, a frusztrált, még saját házasságában is kudarcos kisember lelkeket pusztító hatalmi próbálkozása.
Magyar Péter, szégyen a neved.

Magyarország erkölcsi színvonala ennél a szemfényvesztőnél feltétlenül többet érdemel.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

 

 



 

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.