Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Magyar cserkészek ellen uszít a kultúrmarxista média

0 megjegyzések 26 megtekintés

A 168 Óra rettegő baloldali újságírói azt kamuzták be, hogy „a cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé.” Pár óra leforgása alatt természetesen kiderült, hogy az egész cikk aljas csúsztatásokra, mellébeszélésekre és a tények meghamisítására épült.

 

 

168 Óra újságírója, Ónody-Molnár Dóra a cserkészkedő borsodi cigányokról álmodott egyet, majd mindezt meg is írta, természetesen a cserkészeket sikerült rasszistának és kirekesztőnek beállítani, hiszen a botcsinálta baloldali újságíró kis fejében fel sem merült a dolog komplexitásának a lehetősége.

A Magyar Cserkészszövetségnek hála sikerült a nap végére tiszta vizet önteni a pohárba.

A mai napon a sajtóban megjelent hírekre reagálva, miszerint a Magyar Cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a keresztény cserkészek közé, a Magyar Cserkészszövetség az alábbiakat tette közzé:

„A Magyar Cserkészszövetség és a Dr. Ámbédkár Iskola kapcsolata már több évre tekint vissza. Ezen évek alatt elindult egy önálló cserkészcsapat megalapításának folyamata, amelyről többször egyeztetett a Magyar Cserkészszövetség Dr. Derdák Tiborral, az iskola alapítójával is. Az egyeztetések eredményeként a Magyar Cserkészszövetség jelezte, hogy voltak fenntartásai egy kizárólag romákból álló cserkészcsapattal kapcsolatban – hiszen elsősorban az integrált oktatásban hisz-, azonban az Alapszabálynak megfelelően nyitott mindenkire, aki elfogadja a cserkészet elveit és értékeit.

Mivel a későbbiekben nem az Alapszabálynak megfelelően jártak el a közösség szervezői, ezért a Magyar Cserkészszövetség országos elnöksége levélben tájékoztatta az illetékeseket döntéséről. A Magyar Cserkészszövetség a tábori befizetéssel kapcsolatos ügyet kivizsgálja, kirekesztő megjegyzést a Magyar Cserkészszövetség Országos Elnöksége nem tett.”

Mi már csak azokat sajnáljuk, akik elhitték a baloldali propagandacikket!
mindenszo.hu

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.