in ,

LIBSIK AZ MTA-n – Az Akadémia nem fordította hasznos és fontos célokra az adófizetők pénzét

A kutatásra szánt források elosztásához meg kell határozni a prioritást élvező területeket

A kutatásra szánt források elosztásához meg kell határozni a prioritást élvező területeket – mondta Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője a Magyar Hírlapnak.

A baloldali, liberális és egynéhány esetben kommunista elveket magukénak valló akadémiai tagok által sugallt ideológiai helyett valós célokat kell, hogy szolgáljon a magyar tudomány origója. Így az MTA átszervezése teljesen jogos és legitim feladat.

Palkovics szerint:

Legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló célokra fordítsuk az adófizetők pénzét”

A miniszter szerint nem fogadható el az az érv, hogy „majd mi eldöntjük, hogy mit akarunk kutatni, mivel ez az autonómiánk része„, ez ugyanis a világon sehol nincs így, sem az Európai Unió többi országában, sem az Egyesült Államokban.

Hangsúlyozta: a tudományos szereplőkkel együtt szeretnének megállapodni arról, hogy hová kerüljenek a források, átnézve az összes tudományterületet, de szükség van a prioritást élvező területek meghatározására.

Az akadémiának a költségvetéssel kapcsolatban megfogalmazott javaslataira reagálva Palkovics László úgy nyilatkozott: „az általuk javasolt két megoldás nem elfogadható. Az egyik ugyanis arról szól, hogy halasszuk el egy évvel a módosítást, ugyanakkor ez idő alatt semmi nem változna. A másik javaslat volt, hogy az intézethálózat fenntartására jutó húszmilliárd forint maradjon az MTA-nál, de ez meg azt az elvet sértené meg, miszerint a kutatásra szánt összegeket egy helyen akarjuk tervezni a jövőben.”

Ha a parlament elfogadja a költségvetési törvényt, a kormány elkezdi kialakítani a kutatás-finanszírozási rendszert, amellyel kapcsolatban tovább akar tárgyalni az MTA-val – mondta a miniszter. Palkovics László egyértelművé tette: ez a rendszer nem határozza meg, hogy melyik kutató mit kutasson.

mindenszo.hu

FIGYELEM MAGYAROK! – Súlyos betegséget okozó zöldséget találtak egy üzemben, kilencen meghaltak

Józsefváros nem lehet drogosok, migránsok és hajléktalanok tanyája