in ,

Lemondásra szólítja fel Kamu Gerit a Volner Párt

„Karácsony Gergely 199 milliárd forintot örökölt meg Tarlós István korábbi főpolgármestertől, mostanra ezt az összeget szinte teljesen felélték a baloldali városvezetők” – fogalmazott Volner János.

A Volner Párt felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy az össze-vissza hazudozás és a Budapestnek okozott károk miatt haladéktalanul mondjon le, adja át a hivatalát egy méltóbb embernek, és fejezze be Gyurcsány Ferenc kiszolgálását – közölte Volner János független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.

A párt névadó elnöke kijelentette:

Karácsony Gergely méltatlanná vált Budapest képviseletére,

hiszen bebizonyosodott róla, hogy megpróbálta eladni a városháza műemlék épületét, és amikor ez kiderült folyamatosan hazudott és átverte a budapestieket. Hangsúlyozta: Karácsony Gergelyék azzal az ígérettel kapták meg a bizalmat a budapestiektől, hogy gyarapítani fogják a főváros vagyonát, ehhez képest folyamatos vagyonfelélés történik.

Városháza-ügy

Hozzátette:

Karácsony Gergely 199 milliárd forintot örökölt meg Tarlós István korábbi főpolgármestertől, mostanra ezt az összeget szinte teljesen felélték a baloldali városvezetők.

Emlékeztetett: amikor kiderült a városháza eladásának szándéka, akkor Karácsony Gergelyék először azt mondták, hogy ez fel sem merült, amikor kitudódott, hogy a főváros vagyonkezelője tárgyalt az ügyben, akkor azzal reagáltak, hogy csak egy tanulmányt vizsgáltak az ügyben, és azt is réges-régen. Aztán amikor nyilvánosságra került, hogy idén májusban tárgyaltak a városháza eladásáról, akkor Karácsony Gergely újból tagadásba menekült.

A Volner Párt különösen súlyosnak tartja Karácsony Gergely vagyonfelélését annak ismeretében, hogy

a városvezetés körül csak úgy nyüzsögnek a különböző baloldali érdekeltségű vállalkozók

– fogalmazott Volner János. A politikus elmondta: a főváros villamosokat érintő közbeszerzésének tisztességtelensége miatt tett feljelentését befogadták, elrendelték a nyomozást a hatóságok.

Bár Karácsony Gergely szerint „nincs Városháza-ügy”, a napokban több nyilvánosságra került hangfelvétel is arról tanúskodik, hogy a fővárosi vezetés komolyan fontolóra vette a Városháza eladását. A Mandiner arra vállalkozott, hogy összefoglalja: mit lehet tudni a hazai sajtóban egyre nagyobb nyilvánosságot kapó fővárosi ingatlanügyekről. Az eseményeket, nyilatkozatokat igyekeztünk időrendben összefoglalni, hogy olvasóink a lehető legpontosabb képet kapják a történések láncolatáról.
(mandiner.hu)

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ebből is sivalkodás lesz – Hivatalos: 37 OECD ország közül Magyarország adórendszere a 13. legversenyképesebb egy friss rangsor szerint

A Városháza-gate az elmúlt 30 év egyik legdurvább botránya