in , , ,

Leleplezték a Sargentini-jelentés tévedéseit

Ezeket még a szavazás előtt megosztják az Európai Parlament összes képviselőjével

Az Alapjogokért Központ feltárja a Sargentini-jelentés tévedéseit

Az Alapjogokért Központ sorra veszi a Sargentini-jelentés tévedéseit, s azokat még a szavazás előtt megosztja az Európai Parlament összes képviselőjével – közölte a központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

 Kovács István kiemelte: a jelentés az öt évvel ezelőtti Európát tükrözi, amikor még nem volt migrációs válság, más „politikai szelek fújtak”. A dokumentum a 2011 óta tartó rágalomhadjárat összes vádját tartalmazza. Függetlenül attól, hogy többet megcáfolt a magyar kormány, számos ténybeli tévedés van benne – tette hozzá.

A nemzetközi jogász szerint nem kell lebecsülni azt a hálózatot, amelyben politikusok, magukat civilnek mondó szervezetek, s az Európai Bíróságon dolgozó jogászok is vannak. Azok a civilszervezetek, akik most szót emelnek, hogy fogadják el Magyarország ellen ezt a rágalomhadjáratot, ugyanonnan kapják a fizetésüket, mint azok a politikusok, akik szavazni fognak róla – mondta Kovács István, aki nem tartja valószínűnek, hogy Magyarországtól megvonnák szavazati jogát.

Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal. A dokumentum szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok, és felvetődik annak lehetősége, hogy megvonják a szavazati jogot Budapesttől.

 

(forrás:magyarhirlap.hu)

A hazaáruló Jávor Benedeknek börtönben a helye – Magyarország ellen dolgozik szándékosan Brüsszelben

Agybaj – A kócos Sargentini hazánk ellen buzdít a Twitteren