Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Lekophatnának a tüntetők a Miniszterelnökség épületének közvetlen közeléből!

0 megjegyzések 18 megtekintés

„LEKOPHATNÁNAK a tüntetők a Miniszterelnökség épületének (ne karmelitázzunk már, átvéve szóhasználatukat, legalább mi ne) közvetlen közeléből! Akik ezt az akciót országon kívül és belül szervezik, pontosan tudják, hogy azt, amit csinálnak ott, egy kormány sem tűrheti. Erre épül a provokáció.

 

A videón a legbeszédesebb és legundorítóbb jelenség, ahogy a rendőrök érthető ellenállásával egyidőben egy felnőtt női hang gurgulázóan gyűlölködő és parancsoló hangon skandálja (szeretné, ha a többiek átvennék): »Gyerekek vagyunk! gyerekek vagyunk!« Áldozatpózba vágja magát a megveszekedetten rendezkedő agresszor, nem nézve a kibolondított tanulók biztonságát. Sőt, annak örülne csak igazán, ha gyerekvér folyna a Várban. Mindezt a szomszédos háború idején, hátha a világ nem figyelne oda eléggé a kis Magyarországra, egy olyasfajta, külföldi titkosszolgálati jelenléttől bűzlő Majdan-puccsra, ami Ukrajnában egy évtizede sikeres volt. Ugye mennyi jó következett belőle utóbbiból az ukránoknak? És milyen előnyös volna egy esetleg átterjedni kezdő háborúban a válságba taszított Magyarországnak, egyáltalán a magyarságnak egy effajta hazai fölfordulás. Sietni kell – gondolja a haláloldali erő – , mert túl jól jött ki ez az ország és vezetése Ferenc pápa látogatásából, óriási diplomáciai siker is volt az és presztízs-növekedést aratott. Nosza, feledtessük ezt és nyerjük meg a csatát, üssük már ki ezt a kis kackiás nemzetállamot Európa kellős közepében!”

 

 

(Joó István, Fb)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.