in ,

Kunhalmi Ági két füves cigi között, a magyar kormány és a sztálinizmus közé egyenlőségjelet tett (videó)

Nála is elmentek otthonról. Werberi időket élünk.

Szerény érdeklődés mellett tartotta meg az MSZP Kunhalmi Ágnessel és az általa meghívott demokratikus ellenzéki pártok képviselőivel a megemlékezését Nagy Imre házánál az Orsó utcában – írja tudósításában az Index. A tucatnyi sajtós és a pártok képviselőin kívül két embert azonosított a portál újságírója civilként.

Kunhalmi az Index szerint erős felütéssel kezdte beszédét: a sztálinista diktatúrához hasonlította a jelenlegi Orbán-kormányt. Szerinte 1956 harcosai, hősei szomorúak lennének, ha látnák, hogy mivé lett az ország és, hogy ami ellen harcoltak, az van most. A Fidesz és a sztálinizmus közötti hasonlóságok említette Kunhalmi a korrupciót, azt, hogy mindent tönkretettek, a lopást és az elnyomó rezsim működését. Az MSZP éles szemű politikus asszonya különbségeket is észlel:

Az egy külső elnyomás volt, a mostani meg belső, fontos, hogy ez magyar nép számára világos legyen.”

Ezután elhelyezték a zuhogó esőben a koszorút, ebből derült ki kik vannak jelen: DK, Párbeszéd, Együtt, MoMa, Liberálisok, és kiderült, hogy még létezik a Szolidaritás, mert még ők is jelen voltak – tudtuk meg az Index írásából. A rendezvény mindössze negyed óráig tartott, ezután a demokrácia elvonult az Orsó utcából.

A nagy ellenzéki összefogás igazán kitett magáért és hozzájuk méltóan emlékeztek meg 1956 hőseiről

Az MTI tudósítása szerint közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök II. kerületi házánál az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője az 56-os forradalom évfordulóján.

Budapest, 2017. október 23.
Résztvevõk virágot helyeznek el a II. kerületi Nagy Imre Emlékháznál tartott megemlékezésen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A hétfő délelőtti megemlékezésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta:

a mai magyar kormány “erősen rímel” a történelem egy nagyon sötét időszakára, a sztálini diktatúrára. Ugyanúgy üldözi a vélemény szabadságát, kontrollálja a sajtót, akadályozza az emberek szervezkedését és a civilek életét ma Magyarországon”

– fogalmazott. A szocialista politikus azt mondta:

a magyarok igazi elnyomói “nem Brüsszelben vannak, hanem itthon, kormányon”, azok, akik “elveszik a nép vagyonát”, elveszik az ország szellemét, “lerombolják” az oktatását, “elveszik a magyarok egészségét, mert lerohasztják az egészségügyet”.

Forrás: Index/PS/MTI, fotó: MTI/Kallos Bea

(pestisracok.hu)

Szanyi Kapitány elszabadult! Nagy a baj: már saját pártelnöke is elhatárolódott Szanyitól és október 23-ás posztjától

Megújulnak az iskolák, mert a kormány ugye mindent „szétlop”