in ,

Közel a vég – Jakab Péter ellen etikai eljárást kezdeményeztek saját párttársai, akik már egy éve tudhattak házasságtörő viszonyáról

Egy kiszivárgott levél szerint a Jobbik újpesti alapszervezete etikai vizsgálatot kezdeményezett Jakab Péter és kabinetfőnöke ellen.

Egy kiszivárgott levél szerint a Jobbik újpesti alapszervezete etikai vizsgálatot kezdeményezett Jakab Péter és kabinetfőnöke ellen. A nyilvánosságra került anyagok szerint a pártban már egy éve tudnak a pártelnök és kabinetfőnöke házasságtörő viszonyáról, amelyhez a gyanú szerint egy a párt által bérelt ingatlan szolgált mindeddig zavartalan helyszínül – írta a bors.hu

 

Újabb szálakkal dagad Jakab Péter hűtlenségi botránya. Miután a pártelnök az utolérhetetlen morális magasságokban vágtató prolihuszár nyergéből az utóbbi napokban egy emésztőgödör mélységébe jutott, úgy tűnik, hogy egyes jobbikosok nem hajlandók eltűrni a párt még megmaradt romjai számára is sorozatosan szégyent hozó pártelnök húzását és etikai vizsgálatot kezdeményeznek. A Bors által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a Jobbik újpesti alapszervezetének két tagja, Szabó Balázs és Veres András jegyzik az etikai eljárás megindítását kezdeményező iratot. A dokumentum meglehetősen érdekes részletekre világít rá. Eszerint a viszony nyílt titoknak számított a Jobbikban, illetve felvetődik a gyanú, hogy a légyottok helyszínéül szolgáló ingatlant a párt bérelte a turbékoló gerlepár számára.

A párttagság és az alapszervezetek körében hónapok óta, ha nem egy éve terjed az a szóbeszéd, hogy Jakab Péter és Molnár Enikő között a szoros munkakapcsolat mellett szexuális kapcsolat és élettársi viszony áll fenn. Problémás és jobbikoshoz méltatlan magatartás az, hogy Molnár Enikő tagtársunk szeretői viszonyt alakít ki a párt elnökével annak érdekében, hogy párton belüli befolyását, előrejutását és egyre nagyobb informális hatalmát biztosítsa. Megítélésünk szerint a Jobbik elnöke azzal, hogy – legalábis a gyanú szerint – szeretői viszonyt alakított ki beosztottjával oly mértékben felelőtlen magatartást követett el, amely nagy mértékben veszélybe sodorta a párt hitelességét és jövőbeni eredményeit. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy az ügy Etikai és Fegyelmi Bizottsága előtt kerüljön kivizsgálásra, ahol tisztázódhatna a kettőjük közti kapcsolat mivolta és jellege

– írta Szabó és Veres. A kezdeményezők tudni akarják, hogy

– Magánügy, vagy a közösséget és választókat érintő politikai ügy-e az, hogy a párt elnöke házasságon kívüli kapcsolatot tart fenn?

– A Jakab Péter és Molnár Enikő közötti szeretői/élettársi kapcsolat veszélyezteti-e a párt integritását, hitelességét, jövőbeni sikereit?

– Kettőjük kapcsolata alkalmas-e a Jobbikba vetett bizalom megingatására, legyen az a tagság vagy a választópolgárok bizalma?

– Ki a tulajdonosa és ki bérli a Csóka utcai lakást, és kitől, milyen jogcímen, mióta, mennyiért bérlik azt, miért költi a Jobbik pártalapítványa a párt és a közösség pénzét a pártelnök szeretőjének lakására?

– Jakab Péteren és Molnár Enikőn kívül név szerint kik, és milyen célra használták az ingatlant az utóbbi hónapokban?

– Mi Molnár Enikő lakcímkártyája szerint a bejelentett állandó lakcíme és tartózkodási helye?

– Miért tölti rendszeresen éjszakáit Jakab Péter Molnár Enikő „munkalakásán” akkor, amikor a szóban forgó Csóka utcai lakástól néhány perc távolságra, a Fraknó utcában van saját, bérelt lakása?

A nyilvánosságra került dokumentumok szerint tehát szorul a hurok Jakab Péter nyaka körül, azonban egyelőre kérdéses, hogy a gerincességet már régen maga mögött hagyó Jobbikban egy ilyen etikai eljárás kezdeményezésének kire lehet és milyen hatása a közeljövőben. Nincsenek illúzióink…

 

 

(pestisracok.hu)

 

Add tovább!

Az a csúnya Fidesz, a csúnya Putyin, és a csúnya orosz titkosszolgálat „báncsa” a jóságos főpolgármestert!

(Át)Vágó István újra a kínai oltás ellen hergel – Hol vannak a hatóságok?