A migráció nem fog leállni, főleg olyan európai politikával, amely meghívót küld a migránsoknak – mondta az Országgyűlés elnöke a Soros-tervről tartott nemzeti konzultációval kapcsolatos lakossági fórumon Budapesten.
Fotó: MTI, Máthé Zoltán
Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex szerint 34-36 millió ember tart Európa felé, a NATO szerint pedig 2020-ig 60 millió migráns indul el Európába.
A Fidesz választmányi elnöki posztját is betöltő politikus szerint Soros György célja, hogy segítsen a migránsoknak, létrehozza az úgynevezett nyílt társadalmat, lebontsa a nemzetállamokat, nemzeti kultúrákat.
Hozzátette: „Soros György szervezetei” védelmezik a jogsértő migránsokat és szétzilálják a nemzetállamokat.
„Világkormányzást akar nemzetállami keretek közötti demokratikus pepecselés helyett”, ezzel a demokratikus választásokat kérdőjelezi meg – hangoztatta Kövér László.
A sajtóban a Soros-tervvel kapcsolatban elterjedt, hogy nem pont úgy gondolja, de a terv alapvetően nem változott – jegyezte meg, hozzátéve, „valaki magyarázza már meg, hogy miért van nagyobb szava Soros Györgynek Brüsszelben”, mint a legtöbb tagállam demokratikusan megválasztott vezetőjének.
Az EU-ról szólva Kövér László arról beszélt: tanácstalan, mert nem tudja, hogy van-e értelme a vitának, a szavak elvesztették jelentésüket és ez a belpolitikára is igaz. A szembenálló felek közötti távolság itthon és Európában is nőttön nő.
Úgy fogalmazott: „ugyanazok az idióták és gazemberek az EU-ban is a baloldali pártok élén, mint itthon”.
A magyarországi ellenzéki pártok közül az LMP-ről szólva a kormánypárti politikus megjegyezte: „mióta Ron Werber elvtárs lett a tanácsadójuk, nagyon kikupálódtak”, a Jobbik pedig „mióta a néppártosodás beindult, a nemzet számára fontos kérdésekben felzárkózott a baloldal mellé”, „az SZDSZ nincs a porondon, de az SZDSZ-izmus halhatatlan”.
Van-e kultúra vallási háttér nélkül? Nincs. E nélkül értelmezhetetlenné, gyökértelenné válik az ember – vélekedett Kövér László.
A kormánypárti politikus szerint Soros globális, nyílt társadalmának a lényege, hogy a teremtett világot tagadják, férfi és nő sincs, csak társadalmi konvenciók, ez a végállomás. Isten, haza és család ellen támadnak, hogy „totálisan elhülyítsék”, manipulálják az embereket.
„Az, hogy üldözési mániám van, nem jelenti azt, hogy nem üldöznek. (…) Akinek pedig 40 év fölött nincs paranoiája, nem fog sokáig élni ebben a régióban” – fűzte hozzá Kövér László a közönség nagy derültségére.
„Mi lesz ebből 30-50 év múlva!? Németország meddig marad Németország!?” – vetette fel a fideszes politikus.
Hét év alatt az ország eladósodottságát az EU átlaga alá vittük – mondta a kormánypárti politikus Magyarországról és a Fidesz kormányzásáról szólva. Szavait taps kísérte.
Az EU-támogatás nekünk jár, nem igaz, hogy e nélkül a magyar gazdaság összeomlana, de jó, hogy van. Az EU-n belül jobb, mint kívül – jegyezte meg Kövér László.
Úgy fogalmazott: az elmúlt hét évben „a gödör fenekéről másztunk ki” (…), kisebbfajta csodát hajtottunk végre. Rövid távon az a tét, hogy megőrizzük az eredményeket, hosszú távon pedig az országot – hangoztatta Kövér László, aki arra buzdította a fórumon részt vevő több száz embert, hogy vegyen részt a pénteken záruló nemzeti konzultációban.
„Hozzanak magukkal egy embert!” – zárta szónoklatát Kövér László.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, fideszes politikus az óbudai lakossági fórum elején leszögezte: továbbra is az a cél, hogy az ország maga döntsön a sorsáról, az emberek dönthessék el, kikkel akarnak élni, ebbe se Berlin, se Brüsszel ne szóljon bele.
(MTI)
(demokrata.hu)