in ,

Magyar György lesz az új miniszterelnök jelölt az ellenzéknél? – LOL

Több ellenzéki párt is megkereste Magyar Györgyöt, hogy induljon a színeikben jövő tavasszal – tudta meg az ATV.

öbb ellenzéki párt is megkereste Magyar Györgyöt, hogy induljon a színeikben jövő tavasszal – tudta meg az ATV. Az ügyvéd a csatorna kérésére megerősítette a hírt, amellyel kapcsolatban elmondta: „Ha példát kell mutatni, én kész vagyok rá, de csakis akkor, ha mindenki, aki nem Fidesz-KDNP, támogat”. Hozzátette: szerinte a Jobbikkal is együtt kell működnie a demokratikus ellenzéknek a 106 egyéni körzetben.

 

Versengenek az ellenzéki pártok Magyar Györgyért – írja az ATV. Az ügyvéd megerősítette a csatornának, hogy valóban szó van a képviselő-jelöltségéről, de szerinte ez ma még nem aktuális, a hídon akkor kell átmenni, ha a folyóhoz odaértünk. Azaz, ha teljesül az a feltételrendszer, hogy egyedüli ellenzéki jelöltként az esélytelenek nyugalmával lehetne ringbe szállni a várhatóan nagy előnnyel induló kormánypárti jelölttel szemben.

Innen lenne szép a győzelem

– jegyezte meg. Az ATV kérdésére, mely szerint abba, hogy az ellenzéki összefogás jelöltje lenne, bele kell-e érteni a Jobbikot is, Magyar egyértelművé tette: akár a Jobbikkal együtt kell mind a 106 egyéni körzetben ellenzéki jelölteket indítani tavasszal, „másképp egyáltalán nincs esély az Orbán-rezsim elkergetésére, ez egyszerű matematika”. Szerinte nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy a demokratikus ellenzék pártjai, az MSZP és a DK „kártyáznak az asztal körül” a saját jelöltjeikkel.

Mi a KARD Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesülettel már tettünk egy javaslatot: mégpedig azt, hogy a jelöltállításnak legyen egy 0-dik fordulója, hogy online helyben lehessen „szavazni”, azaz meghatározni, hogy ki a legesélyesebb ott a hatalom jelöltjével szemben. Ha ilyen 0-dik forduló már nem is lesz az ellenzéki jelöltek kiválasztásánál, az biztos, hogy egy körzetben “hat ellenzéki jelölt nem tudja legyőzni a regnáló rezsim jelöltjét

– mondja. De Magyar György szerint akkor sincs sok értelme az ellenzéki küzdelemnek, ha lesz külön Jobbik-jelölt is egy-egy körzetben: „a Jobbik és a civilek nélkül egyszerűen nem megy az Orbán-kormány leváltása” – állítja. Szerinte ezt minden értelmes ember könnyedén belátja.

Ebben a helyzetben félre kell tenni az ideológiákat és technikai együttműködésben kell részt venni az ellenzéki erőknek és a Jobbiknak.

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint meg kell állapodnia a demokratikus ellenzéki erőknek a Jobbikkal is, Magyar György megismételte: a Jobbikkal együtt kell működnie a többi ellenzéki erőnek. Hozzátette: nem kell írásos paktum erről, de valamilyen hallgatólagos megállapodás igen, „akár a kulisszák mögött”.

De az emberek helyben úgyis tudni fogják egy adott körzetben, hogy hová szavazzanak, melyik ellenzéki jelöltnek van a legnagyobb esélye, hogy legyőzze a fideszest. Erre már volt az időközi választásokon több jó példa. A 106 legkisebb közös többszöröst kell megtalálni, csak így lehet esély az Orbán-kormány leváltására

– mondta Magyar György, aki azt is elárulta: szinte mindenben Mellár Tamással ért egyet, aki már be is jelentette: Pécsett indul az ellenzéki erők által támogatott jelöltként jövő tavasszal.

Abban is egyetértünk Mellár Tamással, hogy kétlépcsős választásokat kellene realizálni. Első körben a legfontosabb cél a demokrácia és a jogállam helyreállítása, néhány elengedhetetlen jogszabály-változtatással. És ha ez megvalósult, utána kell egy új, igazságos kétfordulós választási törvény alapján új választásokat kiírni. Akkor vissza lehetne térni az ideológiákhoz. A pártok versenyében a választók akaratából győzzön a legjobb párt

– fogalmazott az ügyvéd.

Forrás: ATV; fotó: Europress

 

(pestisracok.hu)

Botrány: a liberálisok a keresztet eltávolíttatták, a mecsetért pedig kiálltak

Kövér László: a migráció nem áll le – Sőt!