Egyre többen számolnak be arról, hogy a budapesti lakosok nem érzik magukat biztonságban, mert a közparkokban, nyilvános vécékben és társasházakban bódult állapotú szerhasználók rejtőzködnek. Ez az érzet a rendőrgyilkosság óta csak erősödött.
– A panelházas tömbünk melletti parkba telepített a józsefvárosi önkormányzat egy nyilvános mobilvécét, amit hajléktalanok és kábítószeresek birtokolnak. A lakók, ha tehetik, elkerülik a parkot
– mondta lapunknak egy Baross utcai lakos. Egy másik lakó videót juttatott el szerkesztőségünkhöz: az ajtó kukucskálóján keresztül rögzített felvételen látszik, hogy a folyosón a szerhasználók éppen kábítószert készülnek intravénásan beadni. Az asszony elmondta: több lakó ablaka is a Muzsikus cigányok parkjára néz, naponta látják a droghasználókat a közterületen. Nem érzik magukat biztonságban, ha kilépnek a lakásuk ajtaján. A rendőrséget sokszor riasztották az ott élők, mert rálátnak a parkban folyó drogkereskedelemre, aminek egyenes következménye, hogy a szerhasználók a közvécét és a lépcsőházakat használják drogozásra.
– A rendőrgyilkosság óta még erősebb lett a félelem. Van olyan mértékben fertőzött épület is, ahol le kellett állíttatnunk a liftet, és és kulccsal nyitható rácsokat kellett felszereltetnünk minden folyosóra. Lassan egy-egy épületnek döntenie kell arról, hogy együtt akar-e élni kábítószerfüggőkkel vagy hatalmas költségen börtönné alakítja saját otthonát, hogy biztonságban érezze magát
– jelentette ki Weisz Gábor Miklós, a Baross utcai lakásszövetkezet elnöke. A Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy mindeközben A Város Mindenkié csoport Karácsony Gergely főpolgármesterhez fordult, hogy tegye ingyenessé a Blaha Lujza téri új közvécét, ami – a tapasztalatok szerint – valószínűleg szintén inkább belövőszobaként működne. A fogyasztók közül a Központi Statisztikai Hivatalnak csak az addiktológiai gondozottakról van adata. A kezeletlen függők számát csak megbecsülni lehet. Évente átlagosan 10-13 ezer kábítószer fogyasztót ápolnak. 2017- ben mintegy nyolcvanezren voltak, akik már egyszer kezelésre szorultak.
(Nagy Orsolya, magyarnemzet.hu)
[pj-news-ticker]
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!