in

Kósa Lajosnak ezt a feladatot szánja Orbán Viktor – mutatjuk

Nem folytatja miniszteri munkáját Kósa Lajos.

Nem folytatja miniszteri munkáját Kósa Lajos. Tárcavezetés helyett ő fogja irányítani a Fidesz 2019-es kampányát az önkormányzati választásokon.

 

A tárca nélküli miniszteri pozíciómban a Modern Városok Programért feleltem. Amire felkért a miniszterelnök, azt elvégeztem”

– fogalmazott Kósa Lajos az Origónak adott interjújában. Az egykori debreceni polgármester azt is kimondta: távozik miniszteri posztjáról.

A kormánypárti politikus elmondta: a 2019-es önkormányzati választás fideszes kampányáért felel majd, ugyanis erre kérte fel Orbán Viktor. Míg Kósa az önkormányzati, addig Gyürk András EP-képviselő a szintén jövőre esedékes EP-választás kampányáért fog felelni.

Egy ellenzéki rémisztgetéssel kapcsolatban – miszerint a kormánypártok a kétharmados többséggel meg fogják változtatni az önkormányzati törvényt – Kósa kifejtette:

Önkormányzati kampányban nem szervezünk át önkormányzati rendszert.”

A politikus szerint 2010-ben, a második Orbán-kormány által elindított önkormányzati átalakítások “jó irányba tett lépések, nincs szükség alapvető változtatásokra”.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

FIGYELEM! Továbbra is cenzúráz minket a Facebook, minden kollegánk Facebookfiókját INDOK NÉLKÜL kizárták a Facebookról, Facebookos közösségi oldalunkat jelenleg nem tudjuk működtetni!
Segíts nekünk, oszd meg ezt a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

HOPPÁ! – A magyar fiatalok is elbarikádozták a francia-olasz határt a migránsoktól

Mit fognak szólni a libsik? – Öt százalékos volt a magyar gazdasági növekedés az idei első negyedévben