Támogatás
kedd, október 8, 2024
Támogatás
Támogatás

Kiszelly Zoltán – nincs kormányváltó hangulat a választani szándékozók között

a
0 komment 4 megtekintés

KISZELLY ZOLTÁN: NINCS KORMÁNYVÁLTÓ HANGULAT A VÁLASZTANI SZÁNDÉKOZÓK KÖZÖTT

Kiszelly Zoltán politológus szerint a számok azt mutatják, hogy a kormánypártok „utcahosszal vezetnek”, és mint 2014-ben, nincs kormányváltó hangulat azok körében, akik el akarnak menni szavazni.

Kiszelly Zoltán szombaton az M1 aktuális csatornán azt mondta: lehet, hogy az egész lakosságban többen kritikusak a kormánnyal különböző okok miatt, de azok között, akik el akarnak menni szavazni, többségben vannak a kormány támogatói.

Hangsúlyozta: az ellenzéki pártok a legelutasítottabbak, többen utasítják el őket, köztük a Jobbikot is, mint a kormánypártokat. Az ellenzéki szavazók aktivitása alacsonyabb, mint a kormánypártiaké, ezért szerinte az ellenzéki pártok „túlélésre játszanak”, főként a szétaprózódott baloldalon. Próbálnak frakcióval bejutni a parlamentbe, amihez legalább öt képviselőre van szükségük – tette hozzá.

Kiszelly Zoltán: a kormánypártok utcahosszal vezetnek

Az ellenzék idei tevékenységét értékelve azt mondta az ellenzéki térfélen volt mozgás, de a 2013-as mintát követve Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökével ugyanúgy nem tudtak mit kezdeni. Hozzátette: az MSZP megpróbálta megőrizni vezető szerepét a baloldalon, „de ez nem sikerült”, és innentől kezdve legkésőbb októberre Gyurcsány Ferenc vette át a kezdeményezést, valamint „nevető harmadikként” az LMP is tudott profitálni a baloldali megosztottságból.

Az MSZP és a DK versenyez, hogy melyikük legyen a baloldal vezető ereje – tette hozzá.
(magyaridok.hu)

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.