Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Stadion helyett – Közép-Európa legokosabb autópályáját alakítják ki Zalaegerszeg közelében

a
0 komment 0 megtekintés

KÖZÉP-EURÓPA LEGOKOSABB AUTÓPÁLYÁJÁT ALAKÍTJÁK KI ZALAEGERSZEG KÖZELÉBEN

A KOMMUNIKÁCIÓS ELEMEK ÁTALAKÍTÁSÁVAL AZ M7-ES IS RÉSZE LESZ AZ ÖNVEZETŐ JÁRMŰVEK TESZTELÉSÉNEK
Újfajta gyorsforgalmi úttal és KRESZ-táblával kell megismerkedniük az autósoknak, ha átadják az első ilyen utat 2021-ben a Balaton és Kaposvár között. Hasonló típusú összeköttetés készül Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg, valamint Bicske és Esztergom között is.

Újfajta út, új szabályok és új KRESZ-tábla – a gyorsforgalmi utak családja bővül, az autósoknak meg kell tanulniuk ezeken közlekedni. A gyorsút jellemzője, hogy bár kétszer két sávos elválasztással, de keskenyebb a valódi autópályánál, a leállósávot nem feltétlenül aszfaltozzák le, és lehet rajta szintbeli kereszteződés, körforgalom. A legnagyobb megengedett sebesség 110 kilométer óránként. Hogy ne keverjük össze a többi gyorsforgalmival, más a jelzőtáblája is: zöld színű. Az első ilyen az M7-es és Kaposvár között épülő R67-es lesz. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tervei szerint gyorsútként épül meg még a Keszthelyt és Zalaegerszeget az országos gyorsforgalmiút-hálózatba bekötő R76-os és az Esztergom és az M1 között az R11.

A Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út alapkövét a közelmúltban tették le Somogybabodban. A 130 milliárd forintból készülő fejlesztés 2021-re lesz kész. A projekt első üteme, a Látrányt és Kaposfüredet elkerülő utak közötti, 33,2 kilométer hosszú szakasz a tervek szerint 2019 harmadik negyedévére, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi és a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő gyorsút fejlesztése 2021-re valósul meg. A teljes hosszában 46 kilométeres gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.

A gyorsút-fejlesztési programban a zalai megyeszékhely is korszerű közúti kapcsolatot kaphat. A Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő R76-os gyorsforgalmi út a ma is létező 76-os főúttól eltérő, önálló nyomvonalon épül meg Pacsa, a sármelléki repülőtér és Fenékpuszta irányába, várhatóan 2022-re. A 42 kilométernyi új nyomvonal és a 76-os főúttal közös mintegy 5 kilométeres szakasz kivitelezési közbeszerzését hamarosan kiírják.

Fotó: MTI/Varga György

Az új szakaszok megépítésével a teherautók forgalmát is elterelik a településekről

A Zalaegerszeg mellett épülő autonóm járművek tesztpályájának az egyik fontos eleme lesz az M7-es és Zalaegerszeg között tervezett R76-os út, ami „okos” elemekkel kiegészítve épül meg. Ráadásul nemcsak a Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között tervezett út, hanem maga az M7-es autópálya – a kommunikációs elemeinek átalakításával – is része lehet az önvezető járművek tesztelésének. Az R76-os az elképzelések szerint olyan út lesz, ami többet nyújt majd az út és az autó közötti kommunikációnál. Az intelligens közvilágítás és forgalomirányító lámpák, a leválasztható sávok és olyan területek is a kísérlet részei lehetnek, ahol például megszűnik az autók és a műholdak közötti jel.

A harmadik gyorsút a fővárosi agglomerációban javítja sok helybeli életét azzal, hogy elvezeti a települések szűk, gyakran kanyargós és emelkedőkben, lejtőkben gazdag útjairól a teherautók forgalmát. Az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő gyorsút tervezésére a közelmúltban írt ki nyílt tendert a NIF. A feladat a 32 kilométer hosszú, kétszer két sávos gyorsút megvalósíthatósági tanulmányának, környezetvédelmi hatástanulmányának, valamint az engedélyezési és kiviteli tervének az elkészítése. Az R11 jelű gyorsút a Bicske és Mány között megépülő új csomóponttól indulva Zsámbékot, Tököt, Perbált és Tinnyét nyugatról elkerülve halad tovább.

A 10-es számú főutat és a Budapest–Esztergom vasútvonalat külön szintben keresztezve jut el az ugyancsak négysávosra bővítendő 117-es számú főútig, és ezen fut be Esztergomba.
(Jámbor Gyula, magyaridok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.