Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

KIFULLADTAK – Máris befuccsolt a május 8-i élőlánc+kormánytünti+Orbánbuktatás

0 megjegyzések 5 megtekintés

VISSZAVONULÓT FÚJTAK A KORMÁNYELLENES TÜNTETŐK

 

Nagy többségben voltak a kanapéharcosok a Parlament köré élőláncot hirdető kormányellenes tüntetők között. Erre utal, hogy a hétfő este összegyűlt pár száz fős tömeg nem az ellenállók Facebook csoportjaiban prognosztizált százezer, vagy több tízezer főre duzzadt, hanem reggelre 50 fő alá csökkent, ezért a szervezők visszavonulót fújtak és elkullogtak. Pedig még a TEK kommandósai sem zavarták meg az összejövetelt.

Annak ellenére, hogy a hivatalosan éjféltől ki lehetett volna üríteni a Kossuth teret. Vélhetően látták, hogy elfogy a lelkesedés magától is, ezért úgy döntöttek, hogy reggel 5-ig nem avatkoznak közbe. Kedd reggelre alig néhány tucat “tüntető” lézeng a környéken.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, de sajnálom, hogy az interneten többen, mint személyesen. A Kossuth téren nincs kordon, mivel nem volt ki miatt felállítani. 6 óra elmúlt, nagyjából ötvenen tartottunk ki a meghirdetett időpont elejétől a végéig – ennyien vagyunk most. Nem látjuk értelmét a maradásnak. Később írunk még összegzést, de részünkről ennyi volt; nagyon számítottunk rátok, de nem jöttetek – írta az Élőláncot a Parlament köré csoportban a demonstrációt szervező Jogállamot csoportosulás nagyjából reggel fél 7-kor.

Az este folyamán még volt néhány gyenge próbálkozás a toborzásra. A régi fideszes jelmondatot is bevetették: “Hozzon magával mindenki még egy embert”.De így sem lettek többen, hanem egyre kevesebben. Pedig akadt olyan lelkes támogató, aki még kávét is osztott a kitartó “tömegnek“. A csoportokban a legtöbb hangadó köddé vált. Néhányan konstatálják csak szomorúan, hogy a téren több a rendőr mint a tüntető, pedig az egyenruhások sincsenek sokan – olvasható a PestiSrácok beszámolójában.

A hatóságok úgy tervezték, hogy 5 órakor fognak közbelépni, végül a maréknyi tüntetőt reggel 7 órakor vitték ki a Parlament előtti térről a készenlétisek.

Az ellenzéki média is visszavonult. A csúfos megfogyatkozást már a Hír Tv sem közvetítette, pedig a pár száz fős élőlánc kísérletet még diadalittasan több mobillal élőben adták a Facebookon. Reggelre sem az Index, sem a Hír TV nem tudott összedobni, egy “folytatódik a tüntetés”anyagocskát, még mínuszos hírben sem. Pedig este 22 óra körül még próbáltak lelkesíteni: Felpörögnek az események című tudósítással.

A Mi vagyunk a többség csoport is megcsappant a nagy esemény napjára. A hajnalban kiírt bejegyzésekre: “Ti jöttök?”, vagy a “Mi oroszlánok ott leszünk”már csak 2-5 lájk jött össze. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a kedd 18 órára tervezett “nagy” tüntetést megpróbálják-e megtartani, amelynek Gulyás Balázs a főszervezője, vagy érdeklődés hiányában az is elmarad. Esetleg előre lefújják, nehogy csúcsán beégjenek.

(magyaridok.hu, pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.