in

Kezdődik – A libsik megint felsírnak: elsöprő jobboldali győzelem a spanyolországi önkormányzati választásokon

Tarolt a jobboldal a vasárnapi önkormányzati választásokon Spanyolországban.

 

Tarolt a jobboldal a vasárnapi önkormányzati választásokon Spanyolországban. A Néppárt (PP) amellett, hogy megtartotta az általa eddig irányított régiókat, kulcsfontosságú autonóm közösségek és megyék irányítását csavarta ki az országot jelenleg kormányzó baloldali szocialisták (PSOE) kezéből.

 

 

A fővárosi régiót, Madridot bőven az abszolút többség feletti eredménnyel irányíthatja tovább önállóan a Néppárt, amely hasonlóan nagy fölénnyel vette vissza az irányítást a szocialistáktól a dél-spanyolországi Valencia autonóm közösségben, sőt, még a lehetetlennek kikiáltott Sevilla megyében is megszerezték a szavazatok többségét. Utóbbi egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag a teljes dél-spanyolországi régió jobboldali irányítás alá került, és a baloldal mindössze egy megyét, Jaént volt képes megtartani. A jobboldal emellett ki tudta szorítani a szocialistákat Aragóniából, La Rioja régióból, a Baleár-szigetekről is és számos provinciából is, egyértelműen jelezve, hogy az ország nagyobb része ideológiai váltást kíván.

A tíz legnagyobb spanyol város közül is hétben győzött a Néppárt. Madrid főváros mellett Valenciában, Sevillában, Zaragozában, Málagában, Murciában és Palmában is ők alakíthatnak kormányt.

A szintén jobboldali Vox is kiemelkedő eredményeket ért el. Megszerezték a szavazatok több mint 7 százalékát, ami Santiago Abascal pártvezető beszámolója szerint azt jelenti, hogy dupláztak az előző helyhatósági választási eredményekhez képest, ráadásul gyakorlatilag minden autonóm régióban és községben növelték képviselőik számát.

Azokban a közösségekben, ahol a Néppárt nem tudta megszerezni az abszolút többséget, a Vox kulcsfontosságú szerepbe kerülhet, ugyanis előbbinek partnert kell keresnie ahhoz, hogy kezébe vegye az irányítást, erre pedig akkor van a legnagyobb esélye, ha a Voxszal lép szövetségre ugyanúgy, ahogyan tette azt a tavalyi előrehozott kasztília és leóni választásokon.

Katalóniában – az előzetes becsléseknek megfelelően – az elszakadásért küzdő nacionalisták győztek, de meglepően jó eredményt ért el a 44, egykori ETA-terroristát polgármester-jelöltként indító EH Bildu nevű párt is, akik Baszkföld kulcsfontosságú városát, Vitoriát kormányozhatják majd, de más baszk, illetve észak-spanyolországi régiókban is hatalomra kerülhetnek, ha koalícióra lépnek a győztes pártokkal.

A vasárnapi önkormányzati választásokat sokan az év végi országos voksolás főpróbájaként kiáltották ki. Ha a jelenlegi felállás addig nem változik számottevően, az azt jelenti, hogy decemberben Spanyolország élére jobboldali miniszterelnök kerülhet a Néppárt vezetője, Alberto Nunez Feijóo személyében.

 

 

(TÓTH BRIGITTA (MURCIA), magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyomorforgató – Suhajda Szilárd halálán akar politikailag nyerészkedni az antiszemita Gyöngyösi Márton

A Suhajda Szilárd vita – Üzenet Bencsik Gábornak: Ön szerint egy kaszkadőr mennyit kockáztat?? Ő is a családját látja el életveszélyes munkájával!