Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Kéri László kulákozott egyet: gratulálunk!

a
0 komment 21 megtekintés

Kéri Lászlóból előtörtek a munkásőr ösztönök, lekulákozta a magyarok többségét

Kálmán Olga új műsorában Kérinek sikerült lekulákoznia a magyarok többségét.

A munkásőr attitűddel megáldott Kéri László – aki nem mellesleg az MSZP nőnapi díját is bezsebelte – a jó öreg kádárista szlogenekkel mérgezte a Hír Tv nézőit.

Az 1960-as éveket idéző beszélgetés után Kálmán Olgát kollégái is kiosztották, úgy látszik, hogy már nekik is sok volt a kommancs duma, erről itt írtunk részletesebben.

Na, de nézzük a dolgot magát: Kéri felveszi a jó öreg kommunista tempót, majd kifejti, hogy a magyarok alávaló haszonszerzők:

„Csak annyit szeretnék így vázlatszerűen elmondani, hogy permanensen visszaél a magyar politikai kultúra örökségének a rosszabbik arculatával. […] Szóval azon gondolkodom, hogy mi a vonzereje ennek a magatartásnak, ennek a macsó, ennek a gazdagodásorientált, megmutatjuk bármi áron a külvilágnak, mindenkinek, ezt nem tudom másként, munkacímen azt mondom:

ez a kuláktempó.”

„A szerzés, az önmagáért való szerzés öröme. Ez a faja kulákmentalitás a magyar társadalomnak szerintem nagyon nagy részében rejtett örökségként ott van. Ez a fajta későkulák mentalitás, ez a gyűjtögetés, a tulajdonszerzés öröme. A magyar társadalomban szerintem milliókban ott van ez a szubkulturális érzület.”

Természetesen Kálmán Olga helyeselt és egyetértett, sőt egyetlen Hír Tv-s kolléga sem határolódott el Kéri kijelentéseitől.

Csak remélni tudjuk, hogy Kéri nem tervezi munkásőr hadosztályok felállítását, akikkel majd a kulákokat gyűjtik be, habár elvtársai dalolva megtették, pár évtizeddel korábban.

forrás: 888.hu

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.