Gyurcsány jöjjön Erdélybe, beszéljen a magyarokkal!
Minden törvényes feltételnek megfelel az az eljárás, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a magyarországi választási regisztráció ügyében eljár – mondta el lapunknak a szövetség elnöke. Kelemen Hunor, aki ezzel a Demokratikus Koalíció erre irányuló vádjait utasította vissza, azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy legalább az erdélyi magyar embereket tisztelje.
– Az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány semmiféle törvénytelenséget nem követ el, minden kritériumnak megfelel, és nem él vissza a személyes adatokkal – mondta el lapunknak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Demokratikus Koalíció (DK) pénteki sajtótájékoztatójára reagálva.
Gyurcsány Ferenc pártja szerint súlyos visszaélésekre, választási csalásra ad alkalmat, hogy Erdélyben a Kelemen Hunor vezette szövetség gyűjti a magyarországi országgyűlési választásra regisztrálók adatait (azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak, akik a 2018-as országgyűlési választásokon szavazni szeretnének, regisztrálniuk kell a választási névjegyzékbe – a szerk.).
Az RMDSZ szerint a DK az Átlátszó Erdély portál cikkeire alapozta a vádjait. Az írás arról szólt, hogy a romániai magyarok pártja és az Eurotrans Alapítvány közös íven gyűjti a támogató aláírásokat a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez és a magyarországi választási regisztrációhoz, amiket aztán az iroda munkatársai vezetnek be a két online adatbázisba.

Fotó: Bach Máté
A látogatástól talán felébredne benne a tisztelet
A portál közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének, Pálffy Ilonának a válaszát, melyben azt írta: „A regisztrációs kérelmet maga a választópolgár nyújthatja be, nevében más nem járhat el.” Könczei Árpád, az RMDSZ sajtótanácsosa azonban lapunkkal ezzel kapcsolatban közölte: az NVI szerint törvényesnek tekinthető a segítő közreműködése, ha a választópolgár kifejezetten megbízza segítőjét a választásokra való regisztráláshoz.
– Nagy tanulsággal szolgálna, ha Gyurcsány Ferenc ellátogatna Erdélybe, és szóba állna a magyar emberekkel, így valószínűleg több tisztelet ébredne benne – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Időknek. Válasza szólt egyrészt a fent részletezett vádaskodásnak, másrészt annak, hogy a DK elnöke el akarja venni a határon túli magyaroktól a szavazati jogot.
Az Országgyűlés eközben egyhangú határozatban támogatja a Minority SafePack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért című polgári kezdeményezést – számolt be múlt héten a Magyar Közlöny. Ha 2018 áprilisáig összegyűlik az egymillió aláírás, az Európai Unió szabályozással biztosítja az európai őshonos kisebbségek, így a szórványban élő magyarok jogait is. A jogalkotási kezdeményezés a kisebbségi nyelvhasználaton kívül szakpolitikai intézkedéseket sürget az oktatás és a kultúra, a regionális politika és médiatartalmak terén – olvasható a közlönyben.
– A magyar Országgyűlés egyhangúlag elfogadott határozata annak üzenete, hogy a magyar állam, a magyarországi politikai pártok nemzeti ügyként, pártok felett álló kérdésként tekintenek a a polgári kezdeményezésre – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke közleményében. Kelemen Hunor úgy véli: Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése tekintetében. Míg Nyugat-Európában megoldották a kisebbségi kérdést, a volt kommunista országokban nem.
A kezdeményezést az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) nyújtotta be, amelynek elnöke, Vincze Loránt közölte: a magyarországi nemzetiségek és a határon túli magyar közösségek is számíthatnak Magyarország támogatására. A FUEN elnöke szerint mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a Minority SafePack kezdeményezése a következő évtizedekre meghatározza az európai kisebbségvédelem irányát.
(Szilágyi Anna, magyaridok.hu)